Index Vakbarát Hírportál

Angela Merkel hallgat a tálibokra, már egyeztetni akar

2021. szeptember 6., hétfő 11:29

Németországnak egyeztetnie kell a tálibokkal, hiszen ők vannak most alkupozícióban. Erről Angela Merkel távozó német kancellár beszélt egy sajtótájékoztatón. A politikus a párja, a kormányzó CDU kancellárjelöltjével, Armin Laschettel szerepelt közös kampányeseményen, ekkor kérdezték az Afganisztánnal kapcsolatos további terveiről.

Angela Merkel elmondta:

a jövőben is támogatni szeretnék a fejlesztési projektekben, humanitárius területeken dolgozó szervezeteket.

Hozzátette, hogy pozitív fejlemény, hogy a kabuli repülőtér újra fogad járatokat.

A német kancellárt részben azért kérdezték Németország afganisztáni terveiről, mert a hétvégén tálibok bejelentkeztek a berlini kormánynál pénzügyi segítséget és diplomáciai elismerést kérni. A tálibok szóvivője a a Welt am Sonntagnak elmondta, kormányuk pénzügyi támogatást, humanitárius segítséget és együttműködést szeretne az egészségügyben, a mezőgazdaságban és az oktatásban.

Múlt hét pénteken, az uniós külügyminiszterek találkozóját követően Josep Borrell, az EU főképviselője megerősítette, hogy az Európai Unió együttműködik a tálibokkal, Afganisztán legitim vezetőiként azonban nem ismeri el a szervezetet. Az EU Observer hétfőn megjelent cikke pedig már arról számolt be, hogy

hamarosan indulhat az első, nem hivatalos diplomáciai küldöttség Afganisztánba.

Elsődleges feladata a közép-ázsiai országban rekedt európaiak evakuációja lesz. A cikk szerint egy másik elképzelés, hogy Brüsszel regionális együttműködési fórumokon keresztül tartana kapcsolatot a tálibokkal. 

Rovatok