Index Vakbarát Hírportál

Íjjal ment iskolába egy ukrán lány, rálőtt a tanárokra

2021. szeptember 8., szerda 10:05

Egészen hihetetlen bűnügyi eset történt Ukrajnában. Egy poltavai 19 éves lányt azzal vádolnak, hogy íjjal támadt a tanárára – írja a Kárpáthír.

A lány négy éve tanult a 11. számú középiskolában. A rendőrök elfogták, és beismerte, hogy íjat vásárolt egy fegyverüzletben. Azonban ellentmondásba keveredett, ugyanis azt vallotta, hogy csak rá akart ijeszteni a tanáraira, máskor pedig arról beszélt, hogy meg akarta őket ölni.

A szemtanúk arról számoltak be, hogy cigarettázva ment be az iskolába, ahol az egyik teremben hátba lőtte az ott lévő ukrán nyelvtanárt. Ezt követően sorra végigjárt az osztályokon, és lövöldözött.

Az igazgatóhelyettest is megsebesítette a kezén. A sérülteket kórházba szállították, de szerencsére senki sincs életveszélyben.

A rendőrség vágott sebeket talált a lány kezén és nyakán. Többek között kábítószer- és alkoholtesztet is elvégeznek rajta.

Rovatok