Index Vakbarát Hírportál

Öngyilkos lett egy ember, vádat emeltek a Lidl ellen

2021. szeptember 13., hétfő 18:49

Vádat emelt a francia ügyészség a Lidl ellen azzal összefüggésben, hogy a cég egyik alkalmazottja, a technikusként dolgozó 33 éves Yannick Sansonetti 2015-ben felakasztotta magát.

A francia Le Monde azt írta, a férfi családja nyújtott be keresetet az áruház ellen.

A család szerint a cég is felelős azért, hogy a férfit a munkahelyén zaklatták és ez utóbbi vezetett el az öngyilkossághoz.

A család nagyon, nagyon régóta várt már erre – mondta François Burle, a család jogi képviselője, aki azt is hozzátette, hogy szerinte most már hamar az ügy végére lehet járni.

A LIDL-T A PERBEN JOGI SZEMÉLYKÉNT GYILKOSSÁGGAL VÁDOLJÁK.

Emellett pedig azzal is, hogy zaklatták annak az áruháznak a vezetőjét, amelyikben a férfi öngyilkos lett. Patrice Tonarellinél ugyanis – az ő ügyvédje elmondása szerint – burnout (kiégési) szindrómát észleltek már a férfi öngyilkossága előtt is. 

A Lidl az AFP hírügynökséghez eljuttatott levélben azt reagálta az esetre, hogy megvárják az ítélethozatalt és nem kívánnak kommentálni egy folyamatban lévő ügyet.

2020 elején egy tartományi fellebbviteli bíróság már jogerősen elítélte a céget amiatt, hogy nem biztosították a megfelelő munkahelyi körülményeket. A céget az ítéletben arra kötelezték, hogy 35 ezer eurót fizessenek az áldozat özvegyének, 30 ezer eurót a fiának és 25 ezer eurót az édesanyjának. Ha a jelenleg zajló ügyben is elítélik a LIdl-t, akkor viszont ennél is többet kell majd fizetniük.

Rovatok