Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa: A méltóság megújításához el kell hagyni az előítéleteket

2021. szeptember 14., kedd 18:39

A méltóság megújításához el kell hagyni az előítéleteket, s azoktól el kell jutni a párbeszédig − jelentette ki Ferenc pápa kedden Kassán, ahol szlovákiai látogatása harmadik napján a többségében romák lakta Lunik IX. lakótelepre látogatott.

A katolikus egyházfő mintegy fél órát töltött a több mint négyezer fős roma közösségnek otthont adó lakótelepen, amelyet a látogatást megelőzően kitakarítottak, kidíszítettek, és megjavították az odavezető utat is. A pápa programjának nagy része a szalézi rend közösségi központja előtt zajlott, ahol a szervezők szerint mintegy kétezren gyűltek össze −  írja az MTI.

Drága testvéreim, túl gyakran voltunk tanúi előítéleteknek, kegyelmet nem ismerő bíróságoknak, hátrányos megkülönböztetéseknek, gyalázó szavaknak és gesztusoknak. Emiatt mindannyian szegényebbek lettünk, szegényebbek emberségünkben. A méltóság megújításához el kell hagyni az előítéleteket, el kell jutni a párbeszédig, a bezárkózástól a befogadásig

− mondta beszédében Ferenc pápa. A katolikus egyházfő hozzáfűzte: ahol jelen van a gondoskodás és a türelem, ott idővel megjelennek ennek gyümölcsei is. A pápa a lakótelepről távozva a kassai Lokomotív stadionban folytatta programját, ahol helyi fiatalokkal találkozott, és beszédet is mondott.

A pápa szlovákiai látogatása szerda délután ér véget. A katolikus egyházfő Budapestről érkezett a négynapos szlovákiai látogatásra. Este Pozsonyba repül, ahonnan holnap visszautazik Rómába.

Rovatok