Index Vakbarát Hírportál

Tolókocsin vitték be a kórházba Milos Zemant

2021. szeptember 14., kedd 15:21

Kórházba szállították kedden Prágában Milos Zeman cseh államfőt, ennek konkrét okát azonban sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, személyi jogokra hivatkozva.

A Novinky.cz hírportál rövid videót is közölt az elnök megérkezéséről a prágai központi katonai kórházba, amelyen látható, hogy Zemant tolókocsin vitték be az intézménybe felesége kíséretében.

A 76 éves politikust, akinek második elnöki mandátuma 2023 márciusában jár le, az utóbbi időben már több ízben is kezelték a katonai kórház orvosai. Milos Zeman, akinek cukorbaja miatt komoly problémái vannak a járással, az év eleje óta kizárólag kerekesszéken közlekedik.

Tavaly kéztöréssel kezelték, amit akkor szerzett, amikor a Lány kastély elnöki lakosztályában bot nélkül akart a mosdóba menni, és elesett. A koronavírus elleni vakcinát szintén a katonai kórházban vette fel az államfő.

A múlt hét végétől a prágai katonai kórházban kezelik Václav Klaus volt cseh államfőt, Zeman elődjét is. Klaust magas vérnyomása miatt pénteken szállították kórházba, hétfőn ugyan hazament, de kedden újabb kivizsgálásra visszatért az intézménybe.

Rovatok