Index Vakbarát Hírportál

Ballisztikus rakétákat tesztelt Észak-Korea

2021. szeptember 15., szerda 07:17

Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról. A hírt a japán parti őrség megerősítette, hozzátéve, hogy a lövedékek nem érték el a japán felségvizeket − írja az MTI a helyi sajtóra hivatkozva.

Észak-Korea hétfőn közölte, hogy a hétvégén sikeresen tesztelt nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket. A beszámoló szerint a harceszközök 1500 kilométer távolságra repültek a hétvégi próbaindítások alkalmával, és célpontjaikat elérve Észak-Korea felségvizein csapódtak a tengerbe.

Ez az első manőverező robotrepülőgép Észak-Koreában, ami kifejezetten stratégiai jelzést kapott

− mondta Ankit Panda, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért nevű szervezet rangidős elemzője, aki arra is figyelmeztetett, hogy 

EZ A BEVETT KÖRÜLÍRÁSA A NUKLEÁRIS KÉPESSÉGEKKEL RENDELKEZŐ RENDSZEREKNEK.

A hétvégi volt az első ilyen jellegű kísérlet Phenjan részéről hat hónapja.

Mindeközben kedden Dél-Koreába érkezett Vang Ji kínai külügyminiszter, hogy tárgyaljon Csung Jui Jong dél-koreai külügyminiszterrel Észak-Koreáról. A dél-koreai elnöki hivatal tájékoztatása szerint a tárcavezetők szerdán eszmecserét folytatnak egymással az észak-koreai rakétakísérletekről és arról, miként lehetne rábírni Phenjant arra, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.

Ugyanekkor Tokióban az Észak-Korea témájában tartott háromoldalú - japán-amerikai-dél-koreai találkozón részt vevő vezető diplomaták sürgették Észak-Koreát, hogy térjen vissza a rakéta- és nukleáris fejlesztéséről szóló tárgyalásokhoz. A találkozón Sung Kim, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja, No Kju Duk, a dél-koreai külügyminisztériumnak a Koreai-félsziget béke- és biztonsági ügyeivel foglalkozó különmegbízottja, illetve Funakosi Takehiro, a japán külügyminisztérium ázsiai és óceáni ügyekkel foglalkozó hivatalának vezetője vett részt.

Rovatok