Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Új korszak kezdetén vagyunk

2021. szeptember 15., szerda 13:16

A közép-európai gazdasági térség – így Szlovénia és Magyarország is – gyorsabban jön majd ki a válságból, mert kitartottak és nem építették le a kapacitásokat, a tavalyi fejlesztések mellett pedig munkában maradtak az emberek – mondta Orbán Viktor a szlovéniai Celjében  az 53. MOS Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásár megnyitóján tartott beszédében. 

A kormányfő kiemelte: ezeket a döntéseket a lehető legjobbkor hozták meg, egy olyan új korszak küszöbén, amelynek Szlovénia és Magyarország is nyertese lehet. 

Orbán Viktor azt is kifejtette: új világgazdasági korszak kezdetén vagyunk, a világjárvány felforgatta az életünket, ami nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági válságot is okozott.

A kormányfő szerint a tavalyi év a világgazdaság „fekete éve” volt, mivel globálisan 114 millió olyan ember volt, aki elveszítette a munkáját, a beruházások pedig 42 százalékkal estek vissza, a világkereskedelem volumene pedig több mint 5 százalékos visszaesést hozott. 

Kiemelte ugyanakkor, hogy a befektetők olyan új helyszíneket keresnek, amelyek nagyobb sikerrel kecsegtetnek, Magyarország pedig benevezett ebbe a versenybe. 

Rovatok