Index Vakbarát Hírportál

Földrengés pusztított Kínában

2021. szeptember 16., csütörtök 06:55

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében hajnalban – adta hírül az MTI. A katasztrófának halálos áldozatai is voltak.

A 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember vesztette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A China Daily című kínai lap arról számolt be, hogy a megyéből közel hétezer embert evakuáltak.

A South China Morning Post című hongkongi lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár.

A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek, a mentési munkák folyamatban vannak.

Rovatok