Index Vakbarát Hírportál

Deutsch Tamás nagyon boldog, hogy az állatok szállításáért lesz felelős

2021. szeptember 17., péntek 16:59 | aznap frissítve

A Fidesz EP-képviselője ugyanakkor rendkívül pozitívan értékelte a bejelentést.

Az Európai Parlament csütörtöki ülésén bejelentették, hogy az Európai Néppárt képviselőcsoportjából kizárt fideszes képviselők visszakapják helyeiket a szakbizottságokban – írja a hvg.

Deutsch Tamás ezt nagy sikerként értékelte, és kiemelte, hogy ismét tudják képviselni a magyar érdekeket az uniós szakbizottságokban. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy automatikusan ugyanazokba a bizottságokba ülnek majd vissza.

A fideszes képviselők a szakbizottságokban is függetlenként politizálnak,

emiatt szinte esélytelen, hogy alelnöki vagy elnöki pozíciót töltsenek be, hiszen ezekről mindig a pártcsaládok döntenek.

Ez azt jelenti, hogy a Fidesz több alelnöki helyet is elveszít, hiszen Gál Kinga a biztonság- és védelempolitikáért felelős bizottságban, Bocskor Andrea pedig a kulturális és oktatási bizottságban volt ebben a pozícióban. Emellett az előbb említett Deutsch Tamás is alelnöki tisztséget töltött be a Költségvetési Ellenőrzési Bizottságban (CONT).

Deutsch ugyan ezután is póttagja lesz a CONT bizottságnak, azonban csak

„Az állatok szállítása közbeni védelmével foglalkozó vizsgálóbizottságának” lesz teljes jogú tagja.

A helyek újraosztását követően a húsz állandó uniós szakbizottság közül csak nyolcban lesz a Fidesznek képviselete, ugyanis a tizenkét képviselőjükből négyen lesznek vizsgáló- vagy különbizottság tagjai.

Rovatok