Index Vakbarát Hírportál

Levágták egy kislány haját az iskolában, az apa egymillió dollárra perli őket

2021. szeptember 17., péntek 10:54

Egymillió dollárra perel egy iskolát egy férfi Michiganben amiatt, hogy a lányának levágták a haját szülői hozzájárulás nélkül.

Jimmy Hoffmeyer azt állítja, hogy a lányának megsértették az alkotmányos jogait, ezért ment perre. Az eset még idén tavasszal történt, minden azzal kezdődött, hogy kislánya egy nap úgy állított haza, hogy a haja féloldalasan le volt vágva. 

Akkor még „csak” egy másik diák vágta le a lánya haját az iskolabuszon. De nem ez volt az utolsó eset, ugyanis két nappal később a lány fejének másik oldalán is levágták a haját.

Ráadásul akkor már az egyik tanár tette ezt. 

A tanár – állítása szerint – azért csinálta ezt, hogy rendbe hozza a lány frizuráját. Viszont az első eset után a kislányt már elvitték egy fodrászhoz azért, hogy megtegyék ezt, ezért az apa nem látta, hogy mi szükség volt erre. Az incidens előtt és után készült fotók a közösségi médiában is megjelentek: 

Az apa végül úgy döntött, hogy 1 millió dolláros kártérítést követelve beperli az iskolát. A periratban az alkotmányos jogok megsértése mellett rasszista diszkriminációval, etnikai megfélemlítéssel, szándékos lelki terror alkalmazásával és bántalmazással vádolta meg az intézményt.

Az intézmény jogi képviselői egyelőre nem reagáltak a periratra, valamint az illetékes tankerület sem szólalt meg az ügyben. A férfi a lányát azóta átíratta egy másik iskolába.

A történteket a tankerület is megvizsgálta saját hatáskörében. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy

a tanár megsértette ugyan az iskola belső szabályzatát, de nem rasszista indíttatásból cselekedett.

Emiatt az illető megúszta egy figyelmeztetéssel, és továbbra is dolgozhat az iskolában. 

Rovatok