Index Vakbarát Hírportál

Melania Trump teljesen eltűnt a nyilvánosság elől

2021. szeptember 18., szombat 19:10

Miközben Donald Trump belengette, hogy 2024-ben talán mégis újraindul az elnökválasztáson, és azóta egyre aktívabb, a felesége feltűnően kerüli a szereplést és a nyilvános eseményeket.

Melania Trump, az újkori történelem talán legzárkózottabb first ladyje januárban költözött el Washingtonból, és azóta még inkább kerüli a rivaldafényt. Nyáron csupán egyszer mutatkozott nyilvánosan: júliusban látták a fotósok, amikor fia, Barron kíséretében távozott a New York-i Trump-toronyból. A legmelegebb hónapokat férje bedminsteri golfklubjában töltötte New Jersey-ben, majd augusztusban a floridai Palm Beachre költözött, a család Mar-a-Lagó-i rezidenciájára.

Fia itt jár egy magángimnáziumba, Melania Trump pedig feladta manhattani életét, elbúcsúzva attól az időszaktól, amely Donald Trump feleségeként a lehető legmeghittebb névtelenséget biztosította számára.

Melania Trump érdektelensége a politikai közélet iránt (is) köztudott. Több barátjának is elmondta, hogy nem szándékozik támogatni férje felfújt politikai ambícióit, sőt a Fehér Házba se kívánkozik vissza.

Nem akar újra first lady lenni

állítja több forrás, akik a CNN-nek beszéltek gondolkodásmódjáról. „Számára ez egy lezárt fejezete az életének.”

Melania Trump úgy véli, hogy férje folyamatos politikai szerepvállalása nem tartozik rá. „Nem fog megjelenni gyűléseken vagy kampányrendezvényeken még akkor sem, ha férje hivatalossá teszi újraindulását” – mondta egy másik, névtelenséget kérő beavatott. „Lara (Trump fiának, Ericnek a felesége) vagy Kimberly Guilfoyle (Trump legidősebb fiának, Donnak a barátnője) fogja helyettesíteni. Bennük megvan az az újraindulási késztetés, ami Donald Trumpot jellemzi. A feleségébőlez teljesen kiveszett.”

Hidegen hagyja a politika

A legtöbb elnökjelölt a partnerével együtt kampányol, gyakran a feleségekre támaszkodnak a női szavazók megnyerésében. „A választókörzet hangulatának felkorbácsolása azonban soha nem volt az ő műfaja” – mondta az illető az egykori first ladyről. Donald Trump felesége a 2016-os kampányban is csak nagyon ritkán állt kötélnek, szinte mindig elutasító volt a válasza, így végül a kampánystáb felhagyott a kérésekkel.

Távozása után Donald Trump ugyan részt vett néhány gyűlésen – a legtöbbször azért, hogy egy republikánus jelöltet dicsérjen vagy ellenfelét ostorozza. Eközben minden alkalommal elismételte, hogy igazságtalanul vesztette el az elnökválasztást.

Azonban mindig A felesége nélkül, egyedül lépett fel, és csak az üzenetét tolmácsolta.

„Helló – mondta Trump –, Melania ugyanúgy szeret, mint én téged” – a közönség pedig éljenzett. Júniusban egy észak-karolinai gyűlésen Trump ismét magányosan szerepelt, és csak annyiban utalt a feleségére, hogy „üdvözletét küldi”.

Pedig a korábbi first ladykre egyáltalán nem volt jellemző ez a távolságtartás. Laura Bush ügyes adománygyűjtő volt, ráadásul mozgósította a nőket. Michelle Obama annyira remekül kampányolt a férje nevében, hogy a „bennfentes” becenevet kapta. Trump viszont abban emelkedett ki a kampány mezőnyéből, hogy természetessé tette felesége távollétét.

„Elfoglalt a titkosszolgálati pasijával... Sosem láttam őt így mosolyogni a férje társaságában” – ironizált viszont egy férfi a Twitteren.

She's busy with her secret service boyfriend... never saw her smile like that around Clump pic.twitter.com/4RrWNWROOT

—**‍*Chef Rocky*#Resistance #ClimateActionNow* (@chefrocky413) September 5, 2021

Hank Siemersszel, a Trump-torony egyik biztonsági szolgálatának főnökével már régen hírbe hozták a volt first ladyt, sőt azt pletykálták, hogy kapcsolatukról a házassági kötelékeket áthágó Trump is tudott. A mendemondát azonban senki sem erősítette meg.

Melania Trump viszont csöndben szemet hunyt férje félrelépéseiről.

Hidegen hagyja a férje is

Az egykori Jugoszlávia szlovén tagköztársaságában született, lánykori nevén Melanija Knavs (később Melania Knaussra németesítette) még 1998-ban ismerkedett meg a nőcsábász Donalddal. A nő vonzó modell volt, korábban egy szlovén szépségversenyen is megmérette magát.

Első kapcsolatuk nem volt tartós. Rövid időre szakítottak, aztán újra egymásra találtak. Végül 2005-ben kötöttek házasságot.

És mi a helyzet ma, 16 év elteltével? 

„A szerelem bonyolult” – idézte a Guardian az amerikai first lady új életrajzának szerzőjét. „Ehhez képest a Trump-szerelem ultrakomplikált” – magyarázta Mary Jordan.

Külön hálószobában alszanak – mondta aszerző, aki értesüléseit a Fehér Ház számos alkalmazottjától, házvezetőnőjüktől és más bennfentesektől szerezte.

„Nem ismerek olyan párt, amelyik ennyi időt tölt külön. Gyakran vannak ugyanabban az épületben, de soha sincsenek egymás közelében. Melania nem szeret golfozni. Van egy saját kis gyógyfürdője, kedveli az elszigeteltséget. Magányos az asszony, magányos a férfi. Boldoggá teszi őket, hogy külön élnek” – mondta Jordan.

Ennél azért bonyolultabb a kapcsolatuk.

Donald Trump ugyanis elsőként feleségét tárcsázza egy-egy beszéde után, mert határtalanul megbízik benne. Márpedig nem sok ember nyerte el bizalmát.

Szokatlan az egymás iránti kötődésük, de a részletekben a kezdetektől megegyeztek. Donald Trump önimádó, szereti a munkáját, megvan a saját élete, és sok időt tölt a feleségétől távol. „Melania azonban ezzel teljesen megbékélt” – mondta Mary Jordan.

Trumpékat hiányolják

A volt first lady februárban önálló irodát nyitott, Palm Beachből működteti egy pár főállású alkalmazottal. Munkájukról eleinte a Twitteren is beszámoltak – szűkszavúan. Azóta jobbára csak mások üzeneteit ismétlik.

Egy kivételtől eltekintve.

„Hogyan hihetnek az emberek bármelyik, a Trumpné életét taglaló könyvnek? A róla szóló történetek üres pletykák, amelyek közül sok félrevezető, és csak néhánynak van igazságtartalma” – kesergett a hivatala júliusban.

How can people believe any of the books discussing Mrs. Trump's life? Stories about her are idle gossip, many of which are misleading, and only some the truth. Writers have no credibility. Books are fiction, and readers should be cautious about what they choose to believe.

— Office of Melania Trump (@OfficeofMelania) July 16, 2021

Folyamatban levő kezdeményezésről, célkitűzéséről, politikáról, jótékonysági eseményről, beszédről vagy nyilvános szereplésről sosem tettek közzé bejegyzést.

Melania Instagram-oldalán 2001.szeptember 11. vétlen áldozataira és névtelen hőseire emlékezett.

Egyik követője az 1,8 millió közül megköszönte a megemlékezést.

„Hiányoljuk Önt és Trumpt elnököt” – üzente.

(Borítókép:  Melania Trump. Fotó: Tasos Katopodis / Getty Images)

Rovatok