Index Vakbarát Hírportál

Rengeteg pénz forog kockán, az Amazon beszáll az egészségügybe

2021. szeptember 19., vasárnap 13:10

Hamarosan beléphet az egészségügyi szolgáltatások területére a világ legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Amazon - tudósít a Financial Times. Jeff Bezos cége várhatóan leánycégek sorát hozza létre, már létező technikai megoldásaik specializált alkalmazásával.

Ilyen megoldás lehet a hangfelismerős Alexa digitális asszisztens, a gyógyszer kiszállító szolgáltatásuk, illetve márciusban indított teleorvosi szolgáltatásuk integrációja.

Az egészségügyben a koronavírus járvány nyomán jelentek meg a nagy technológiai cégek,  a Microsoft, a Google, az Apple, sőt a Facebook, de az Amazonnak a végső lökést az lehetett, hogy fő konkurenciájuk a Walmart áruházlánc – sürgősségi ellátásban és diagnosztikai vizsgálatok terén – szintén belépett a piacra.

Az Egyesült Államokban az egészségügyi ellátás költségei megugrottak az elmúlt években és ezek jelentős részét a munkáltatók állják. Egyes felsővezetők szerint 5-10 éven belül finanszírozhatatlanná válhatnak a munkáltatók egészségügyi kiadásai.

Az FT felidézi, hogy az Amazon 2018-ban a JPMorgannél és a Berkshire Hathawayjel közösen próbált egészségügyi ellátó hálózatot kiépíteni alkalmazottaiknak. A terv akkor a befektetők ellenállása miatt kudarcot vallott, a történelem, illetve a koronavírus járvány azonban közbeszólt: az Amazont működtetése szükségessé tette mintegy egymillió dolgozó tesztelését, ami már más dimenzióba emelte a kérdést. 

Az Amazon a területen azt hozhatja, amivel a kiskereskedelem területén is naggyá tette: logisztikai apparátusával hatékonyan letörheti az árakat, ezzel pedig elnyerheti az egészségügyi szolgáltató szerepét a költségek növekedésétől szenvedő cégeknél.

Mindez persze nem lesz egyszerű, hiszen az Amazon egy alvó óriás és az egész iparágat megrengetheti, ha megmozdul. Márpedig Bezos cégének léptéke ma már politikai kérdés, piaci hatalma még az általa támogatott demokratáknál aggodalmakat okoz.

(Financial Times)

Rovatok