Index Vakbarát Hírportál

Exit poll: az orosz kormánypárt nyerte a választásokat

2021. szeptember 19., vasárnap 20:36 | aznap frissítve

A kormányzó Egységes Oroszország párt az INSZOMAR szociális marketingintézet exit pollja szerint a szavazatok 45,2 százalékával megnyerte a parlamenti választást.

A kommunisták 21, a liberális demokraták 8,7, az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért párt pedig 7,9 százalékot kapott. Az exit poll szerint az Új Emberek 4,7 százalékkal nem tudta átlépni a parlamentbe jutás küszöbét.

Az exit poll a pártlistára leadott szavazatokra összpontosított. A 450 alsóházi parlamenti mandátum sorsának felét a listák, a másik felét az egyéni körzetek eredményei döntik el. Az exit pollhoz a szavazás mindhárom napján reggel 8-tól este 8-ig 825 település, 1455 szavazóhelyiségénél 438 218 embert kérdeztek meg arról, hogy melyik pártra szavazott az Állami Duma megválasztásakor.

A Központi Választási Bizottság a szavazatok 12,25 százalékának összesítése alapján azt közölte, hogy az Egységes Oroszország a voksok több mint 40 százalékával vezet, a kommunisták több mint 24 százalékot kaptak.

A bizottság közölte, hogy az Egységes Oroszország a 225-ből 130 választókerületben vezet. Tíz körzetben a kommunisták, ötben az Igazságos Oroszország vezet. Makszim Revenko, az Egységes Oroszország főtanácsának titkárhelyettese kijelentette, hogy pártja mind a listás, mind az egyéni körzetben leadott szavazatok alapján „meggyőző diadalt” aratott.

Gennegyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke azt hangoztatta, hogy „a választó meghallott bennünket, hitt nekünk és ránk szavazott. A kommunisták voltak egyébként az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által kezdeményezett "okos szavazás" fő kedvezményezettjei. A taktikai voksolás résztvevői azokat a jelölteket támogatták, akik a legnagyobb eséllyel vehették fel a versenyt az Egységes Oroszországéival.

Ella Pamfilova, a választási bizottság elnöke bejelentette: Oroszország nyolc régiójában 12 helyszínen erősítették meg, hogy az urnákba szabálytalan szavazatokat „tömtek”. A tisztségviselő szerint 17 régió 54 szavazóhelyiségben összesen 8539 szavazólapot nyilvánítottak érvénytelennek, különböző okok miatt. Közölte, hogy a választásokon 59 országból érkezett 245 hivatalos megfigyelő és nagyszámú szakértő vett részt.

Moszkvában az online szavazásra jelentkezettek 96,5 százaléka – 1 943 590 ember – leadta a voksát. A fővárosban először a tavalyi alkotmánymódosítás-idején lehetett elektronikusan szavazni. A mostani részvétel mind az arányok, mind a szavazók számának tekintetében meghaladta az akkorit. Országosan 93,21 százalékos volt az online részvétel.

Rovatok