Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt egy katonai drón Lettországban

2021. szeptember 21., kedd 13:13

Nagyszabású hadgyakorlat közben eltűnt egy katonai drón Lettországban, a hadsereg a lakosok segítségét kérte a gép megkereséséhez – közölte a LETA hírügynökség.

A hírügynökség idézte Sandra Brale katonai szóvivőt, aki szerint a drón a Namejs 2021 fedőnevű hadgyakorlat közben tűnt el öt nappal ezelőtt, két város, az egymástól körülbelül kilencven kilométerre fekvő Rezekne és Gulbene között.

Brale szerint a drón nem adott jelet, ezért nem is tudják, hogy hol ért földet. A hadsereg arra kérte a helyi lakosokat és erdészeket, valamint a környéken gombászókat, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az ismeretlen tárgyakra, és értesítsék a katonaságot, ha megtalálják a gépet.

A drón 1,4 méter hosszú és 2,8 méter széles, súlya mintegy hat kilogramm, szürke színű. Katonai bevetések támogatására fejlesztették ki.

Lettországban csaknem tízezer katona részvételével augusztus 30-tól egészen október 3-ig tartják meg az ország egész területén a Namejs 2021 hadgyakorlatot, amelyet összehangolnak a NATO égisze alatt zajló Sudraba bulta (Ezüstnyíl) nemzetközi hadgyakorlattal.

Rovatok