Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, ki az a nő, akit a fél világ napokig nem tudott azonosítani

2021. szeptember 23., csütörtök 06:17 | aznap frissítve

Ki ez a nő? – kérdezték napok óta a világ vezető lapjai és tévéi. A kihűlt és kiszáradt hölgy angol nyelvű, de talán skót tájszólású segélykiáltásait egy halász hallotta meg Krk sziget szinte megközelíthetetlen részén. A nő nem emlékezett semmire, okmányai eltűntek. Egy, a közösségi médiában terjedő nyomozás után kiderült: szlovákiai származású, és ezt már a rendőrség is megerősítette.

Talán egyetlen helyi felhívás sem kapott akkora nemzetközi hírverést, mint az a pár soros, amelyiket egy horvátországi megyei rendőrség tett közzé egy hete.

Szeptember 12-én, vasárnap egy középkorú nőt találtak Krk szigeten, majd orvosi segítségben részesítették. A nő hatvan év körüli, közepes testalkatú, 165 cm magas, szőke haja a válláig ér, a szeme kék. Felfedezése idején kapucnis, sötétkék csíkos pólót, fekete nadrágot, cipőt és rózsaszín vászonsapkát viselt.

A rendőrség a lakosság segítségét kérte az ismeretlen azonosításához. Nála ugyanis semmilyen okmányt nem találtak, ő maga pedig semmire sem emlékezett: sem a nevére, sem arra, hogyan került a sziklás partszakaszra.

A nőre Krk sziget északkeleti részén egy halász figyelt fel csónakjából, de nem tudott partra szállni és a segítségére sietni, ezért riadóztatta a rendőröket. Ők találtak rá az asszonyra, aki reggel 8:30 körül szinte teljesen kihűlt és kiszáradt. Arcát ismeretlen eredetű sérülések borították.

„Nem derült ki, hogy azokat bűncselekmény elkövetése okozta-e” – tette közzé a hatóság közleményében.

Az ismeretlen asszonyt azonnal elsősegélyben részesítették, majd a közeli, már szárazföldön fekvő fiumei kórházba szállították.

Semmilyen azonosításra alkalmas iratot nem találtak nála, így azóta személyazonossággal nem rendelkező személyként vezetik a nyilvántartásban.

Kiderült, hogy a hölgy kifogástalanul beszél angolul. Így kommunikáltak vele, de mindhiába. Nem emlékezett arra, honnan és hogyan került a szirtekre.

„Állapota stabil, és a kezelés befejezése, illetve kórházi távozása után az ellátást az illetékes szociális jóléti központ veszi át” – nyilatkozta a megyei rendőrkapitányság illetékese a Jutarnji listnek.

Előkerült a hátizsákja, a benne talált tárca azonban üres volt

A rendőrség szerteágazó nyomozása napokig nem vezetett eredményre.

Azon a hétvégén, amikor a rendőrség megtalálta, szikrázó napsütés volt. A főidény ugyan befejeződött, a szigeten azonban még sok volt a turista. Közülük azonban senki sem fordult a hatóságokhoz olyan bejelentéssel, hogy egy hozzátartozója eltűnt volna. Még azok után sem, hogy a rendőrség közzétette a nő fényképét.

Némi fordulatot hozott az ügyben, hogy megtalálták a nő hátizsákját.

De ezzel sem jutottak közelebb a talány megoldásához. A hátizsákban olyan apróságok voltak, amelyeket a turisták általában maguknál tartanak, például szúnyogirtó és pénztárca.

A tárca azonban üres volt. Sem pénzt, sem okmányokat nem találtak benne – jelentette a horvát RTL.

Fölöttébb szokatlan, hogy semmi sem volt a pénztárcában.

Senki sem ismeri

Miután híre ment, hogy egy ismeretlen, angolul beszélő nőt találtak az adriai szigeten, akinek a fényképét is közzétették, a nemzetközi sajtó felkapta az ügyet.

Az esetről beszámolt és a nő azonosításához kért segítséget a brit Times és Guardian; a legnézettebb amerikai hírtévék, a CNN, az ABC, az NBC; a kanadai Global News; az ausztrál News.com, sőt még az arab Al Jazeera is.

A hölgy fényképét az AP hírügynökség is közzétette.

Croatian police said they are still working to establish the identity of a woman with no recollection of who she is or where she came from before she ended up on a northern Adriatic Sea island. https://t.co/Sorm8KHTGO

— The Associated Press (@AP) September 21, 2021

Angolul beszél, de skót akcentussal – írta a glasgow-i National Dajana Milinkovićra hivatkozva, aki a helyszínen segítette az elsősegélyt.

Dajana azt mondta: a nőt felfedező halász hallotta az angol segélykiáltásokat, de azok skót tájszólásnak tűntek.

Az nem derült ki, hogy egy horvát halász hogyan különbözteti meg az angol kiejtést a skóttól.

A skót és a szlovák szál

Nem sokkal később Dajana már azonosítani vélte a nőt:

A hölgy a szlovákiai Daniela Adamcova. Az Egyesült Királyságban élt, majd 2015-ben Írországba költözött. Lehet, hogy ő az? Nagyon valószínűnek tűnik. A képek hétévesek, 2014-ből származnak. A fényképeket a Skóciai eltűntek Facebook-csoport egyik tagja találta, ahol számos alkalommal megosztották a bejegyzésemet

– írta Dajana Milinković.

Szlovákiából származó nőnek tartják az ismeretlent azok a cseh turisták is, akik a TN.Nova portálnak azt állították, hogy Dalmáciában találkoztak vele.

„Szeptember 9-én futottam vele össze Drvenikben, Makarska közelében” – nyilatkozta a cseh oldalnak egy hölgy, aki a férjével nyaralt Horvátországban.

Elmesélte, hogy nyugdíjas, ismerősei még dolgoznak, ezért egyedül kelt útra.

Mivel Szlovákiába való visszatérése előtt tartott a 14 napos karanténtól, kikapcsolta a telefonját és eldobta a SIM-kártyáját – emlékezett vissza a beszélgetésre, bár ez kicsit valószínűtlennek tűnik.

„Azt mondta, hogy már egy ideje Angliában van, ezért jól beszél angolul” – mondta a cseh turista.

Tíz nappal az első felhívás után a rendőrség megerősítette, hogy valóban Daniela (Dana) Adamcovát találták meg Krk szigetén.

Szlovákiában, Trencsénben született, 19 éves korában az Egyesült Államokba költözött, ahol ékszerészként dolgozott. Alkotásait híres hollywoodi színészek viselték. A most 57 éves nő 2000-ben tért vissza Szlovákiába.

Az viszont még mindig rejtély, hogy került az elhagyatott partszakaszra az Adrián.

(Borítókép: Krk szigete. Fotó: Shutterstock)

Rovatok