Index Vakbarát Hírportál

Megint robbantottak Afganisztánban, legalább egy ember meghalt

2021. szeptember 25., szombat 12:01

Legalább egy ember meghalt, heten pedig megsebesültek, miután egy út mentén elhelyezett robbanószerkezetet hoztak működésbe egy tálib tisztségviselőket szállító jármű mellett szombaton Dzsalalábádban, Kelet-Afganisztánban – írja az MTI.

A kórházi források szerint a halálos áldozat tálib tisztségviselő, míg a sebesültek között civilek is vannak. A merényletet egyelőre semelyik csoport sem vállalta magára.

Dzsalalábád Nangarhar tartomány székhelye, amely egykor az Iszlám Állam afganisztáni csoportjának nevező muszlim szélsőséges szervezet erőssége volt, amely még a táliboknál is merevebb felfogásban értelmezi az iszlám vallás előírásait, és ellenséges viszonyban van velük. Ez szervezet felelt az elmúlt héten Dzsalalábádban végrehajtott, összesen 12 halálos áldozatot követelő merényletekért.

Rovatok