Index Vakbarát Hírportál

NZZ: Nincs karizmája a német kancellárjelölteknek

2021. szeptember 26., vasárnap 17:20

Svájcból nézve a német választási kampány unalmas, a kereszténydemokraták kancellárjelöltje pedig abszurd helyzetbe került Angela Merkel öröksége miatt.

Szokatlannak nevezte a német választási kampányt a Neue Zürcher Zeitung (NZZ): a svájci lap szerint nem volt még példa olyan „együttállásra”, hogy a hivatalban lévő kancellár nem indul újra, a népszerűségi lista élén pedig többször is helyet cserélnek a pártok.

Teljesen nyitott kérdés, hogy milyen koalíció alakulhat a választások után

– mutatott rá hírlevelében a lap a kampány utolsó napján.

A Neue Zürcher Zeitung szerint a kampány unalmas volt, a kancellárjelöltek közös jellemzője pedig a „karizmavákuum”.

Mivel nem tudták személyiségükkel megtölteni a kampányt, a politikai témákra, elsősorban a klímavédelemre és a szociálpolitikára helyeződött a hangsúly. Ezt a két témát tartják a szakértők is a legfontosabbnak, ezért a televíziós vitákban erről volt szó, nem pedig a külpolitikáról, Afganisztánról, migrációról vagy a járványkezelés miatt beszűkült szabadságról.

Az NZZ szerint míg a zöldek és a szociáldemokraták irányvonala világos volt, az homályban maradt, hogy milyenek tervei vannak Armin Laschetnek, a kereszténydemokraták jelöltjének.

Laschet abszurd helyzetbe került, konkrét irány nélkül kampányolt, bízva benne, hogy a baloldali koalíció lehetősége majd megijeszti a szavazókat, a saját politikája azonban csak nüanszokban különbözik az ellenfeleiétől. A lap szerint a CDU tartalmi üressége a merkeli örökség része.

Ha Laschet komolyan vette volna a kampányolást, akkor távolságot tart Merkeltől, csakhogy azzal Olaf Scholz szociáldemokrata alkancellár kezére játszott volna, aki a kancellár természetes örökösének igyekezett beállítani magát.

Laschet – akit az NZZ ingatag kérdőjelnek nevez – csak egy tünet, a német pártok és tartalmi ajánlatuk a társadalom igényeit szolgálják ki, szóval bárki nyer, a németek olyan kormányt kapnak, amilyet érdemelnek.

(Borítókép: Olaf Scholz, Annalena Baerbock és Armin Laschet a németországi parlamenti választások előtti utolsó televíziós vitájukon Berlinben 2021. szeptember 19-én. Fotó: Filip Singer / EPA / MTI)

Rovatok