Index Vakbarát Hírportál

Erős földrengés volt Görögországban, többen megsérültek

2021. szeptember 27., hétfő 09:03

Erős földrengés volt a görögországi Kréta körzetében hétfőn – írja az MTI. A 6,5-ös földmozgás középpontját Irákliótól 20 kilométeres távolságra teszik.

A földközi-tengeri szeizmológiai intézet szerint a földrengés epicentruma két kilométeres mélységben volt.  Iráklióban egy videó is készült a rengésről: 

A földrengés hatására sokan kimenekültek az épületekből, Krétán több helyen az iskolákat és a hoteleket is kiürítették egy időre, az utórengésektől tartva. A szigeten több helyen is megrongáltak az épületek. Egy krétai falu, Arkalochori polgármestere szerint

KÉT EMBER CSAPDÁBA ESETT EGY-EGY ilyen ÉPÜLETBEN.

Egyikük egy felújítás alatt álló templomban ragadt, míg a másik ember a saját otthonába szorult be. 

Az AFP szerint egy ember meghalt a földrengésben.

A New York Times görögországi tudósítója szerint pedig kilenc sérültet jelentettek eddig. Ő úgy tudja, hogy a halálos áldozat az a férfi, aki a templomba szorult be Arkalochoriban.

Az első rengés után több utórengés is volt, eddig összesen 4 utórengésről számoltak be. Ezek a becslések szerint 3,7-es, 4,8-as és 3-as erősségűek voltak. A földrengéseket Athénban és a törökországi Izmirben is érezni lehetett. 

Bár Görögországban gyakoriak a földrengések, ritkán okoznak súlyos károkat. Idén már több földmozgást is jelentettek a térségből.

Rovatok