Index Vakbarát Hírportál

Plágiumbotrányba belebukott miniszter lesz Berlin első női polgármestere

2021. szeptember 27., hétfő 09:47

A szociáldemokraták (SPD) győztek a szövetségi parlamenti választással egy időben, vasárnap tartott berlini önkormányzati megméretésen is, ezáltal várhatóan Franziska Giffey lesz a német főváros következő vezetője – derül ki a Berliner Morgenpost cikkéből.

Franziska Giffey 2021 májusáig Németország családügyi minisztere volt, akkor viszont lemondani kényszerült, mivel kiderült, hogy plagizált a doktori értekezésében. Most viszont ő lehet a német főváros első női polgármestere.

Az SPD politikusa annak köszönhetően veheti át a főváros vezetését, hogy párttársa, a várost 2014 óta vezető Michael Müller nem indult a választáson, és pártja őt jelölte helyette.

Az SPD összesen a szavazatok 21,4 százalékát szerezte meg a városban, miközben a Zöldek 18,9 százalékot, a Baloldal (Die Linke) pedig 14 százalékot szerzett. Eddig is ez a három párt állt a város polgármestere mögött, és a koalíciót az új eredmények fényében is fenntartják.

Franziska Giffey egyébként korábban arra is esélyes volt, hogy az SPD élére kerüljön, de a plágiumbotrány végül megakadályozta ebben. 

Rovatok