Kenneth Copeland dollármilliomos – aki A Hit Szava nevű mozgalom egyik alapítója és hittérítője –nemrég ahhoz kért támogatást a nézőitől, hogy egy magánrepülőgépet vehessen és ezáltal mentesüljön az oltáshoz kötődő utazási korlátozások alól.
Eljött az idő, hogy a szolgálatok – különösen az utazó szolgálatok – másfajta utazási lehetőséggel is rendelkezzenek, mint a légijáratok. Az a helyzet, hogy ők nem engednek repülni, ha nem vagy beoltva
– mondta a hittérítő a VICTORYthon című műsorában. Copeland szolgálatok alatt vélhetően a Kenneth Copeland Ministries nevű saját, hittérítéssel foglalkozó szervezetére utalt.
Arról, hogy mi a baja az oltással, Copeland azt mondta, hogy szerinte az oltás kötelezővé tétele
az ördög jegyét
hordozza magán.
Copeland egyébként már a koronavírus-járvány előtt is azt mondta, hogy szüksége lenne egy magánrepülőre ahhoz, hogy elkerülje a „démonokat” a repülőjáratokon. Úgy tudni, hogy Copelandnek egyébként már most is van néhány magánrepülőgépe és egy saját reptere is.
Felesége, Gloria Copeland egyébként már 2018-ban kikelt az influenza elleni vakcinákkal szemben, és azt javasolta a híveknek, hogy ne oltassák be magukat.
Oltassátok be magokat Isten szavával
– javasolta helyette, majd azt is mondta, hogy szerinte a betegséget meg lehet előzni azzal, ha valaki sokszor mondogatja azt, hogy „Sosem leszek influenzás”.