Index Vakbarát Hírportál

Összeomlott egy templom, miután elöntötte a láva La Palma szigetén

2021. szeptember 27., hétfő 11:57

Elérte Todoque település lakott részét a Cumbre Vieja vulkánból származó lávafolyam a Kanári-szigetek északnyugati tagján, La Palmán. A hömpölygő láva több házat és egy templomot is elöntött, melyek összeomlottak.

A pusztításról a helyi média és a szigeten tartózkodók is készítettek felvételeket, az egyik, Twitterre felkerült videón jól látszik, ahogy leomlik a templom tornya. Ugyanezt az épületet egy héttel korábban majdnem elpusztította egy lávafolyam, ám az akkor nem sokkal a templom előtt megállt.

A Cumre Vieja vulkán ötven év szunnyadást követően egy hete tört ki, a láva közel félezer épület pusztulását okozta eddig. A szigeten élő 85 ezer emberből hatezret evakuáltak, köztük Todoque teljes lakosságát is, az egy héttel korábbi lávafolyam érkezése előtt. A most pusztító folyam százméteres óránkénti sebességgel halad, gyorsabb, mint a korábbi.

La Palma repterét ma újra megnyitották, miután letakarították a vulkáni hamut a kifutópályáról, ám a sziget egyelőre nem indít és nem is fogad járatokat a levegő magas por- és hamutartalma miatt, írja az ABC. Az emberek napernyőkkel és esernyőkkel védik magukat a rájuk hulló vulkáni hamutól, a sziget elhagyására kompokat használnak.

A helyi hatóságok szerint a vulkáni hamu nem veszélyezteti a helyiek egészségét, a vulkán öt kilométeres körzetében pedig voltak, akiket már vissza is engedtek otthonaikba.

A vulkánkitörés a Reuters jelentése szerint egyelőre nem járt súlyos sérülésekkel vagy halálesettel, a sziget gazdaságának rendkívül fontos banántermés 15 százaléka azonban elpusztulhat, több ezer munkahelyet veszélyeztetve.

Rovatok