Index Vakbarát Hírportál

Felért a Manaszlu tetejére a magyar hegymászólány

2021. szeptember 28., kedd 10:43

Felért a Manaszlu legmagasabb, 8163 méteres csúcsára a magát Female Yeti becenéven aposztrofáló Kovács Zsuzsi. Mindez a lány közösségi oldalára feltöltött bejegyzéséből derült ki. 

A Manaszlu 8163 méteres magasságával a világ 8. legmagasabb és az 5. legveszélyesebb csúcsának számít.

Ahogy arról korábban az Index hasábjain is beszámoltunk, Kovács Zsuzsi  a csúcstól mintegy 60 méterre járt korábban, amikor visszafordult onnan. Az expedíciót koordináló serpa beszámolója szerint összesen hat mászó jutott el a 8100 méteres magasságig az első csúcstámadáskor, míg négy a csúcsot is elérte. 

A Manaszlu csúcsára a mostanival együtt már hat magyarnak sikerült felérnie. Elsőként a 2013-ban eltűnt Erőss Zsolt érte el a nem mindennapi magasságot 2009-ben. Az az expedíció ugyanakkor nem múlt el tragédia nélkül: a magyar csapat akkori orvosa, dr. Szabó Levente ugyanis hétezer méter felett, ereszkedés közben kicsúszott, testét pedig végül 6800 méteren találták meg. 

Rovatok