Index Vakbarát Hírportál

Robbanás Svédországban: 23 ember kórházban

2021. szeptember 28., kedd 10:13 | aznap frissítve

Robbanás történt egy lakóépületben a svédországi Göteborgban kedd reggel, több embert kórházba kellett szállítani − írja az MTI a helyi sajtó értesüléseire hivatkozva. Huszonhárom embert vittek kórházba: ötöt mentőautóval, tizennyolcat pedig busszal. Többségük könnyű sérülést szenvedett.

A Sahlgrenska Egyetemi Kórház szóvivője elmondta, hogy három súlyosan sérült nő volt azok között, akiket beszállítottak a klinikára.

A rendőrség közölte, hogy az ügyben nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. A robbanás eredetét egyelőre még nem állapították meg.

Az Annedal nevű városrészben található társasház lakóit kimentették, és a tűzoltók megkezdték a lángok eloltását. A robbanás több lakást és lépcsőt megrongált. A mentőcsapatok egyik szóvivője elmondta, hogy 

százakat evakuáltak a környékről.

Svédországban egyre gyakoribbá váltak a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények az elmúlt években, és a rivális csoportok leszámolásaik során többször robbantottak és lövöldöztek is.

(Borítókép: Robbanás érte Annedal egyik lakóházát 2021. szeptember 28-án. Fotó: Larsson Rosvall / TT News Agency / Reuters)

Rovatok