Index Vakbarát Hírportál

Tizennégy milliót nyert, holtan találtak rá egy strandon

2021. szeptember 29., szerda 21:21

Holtan találtak egy michigani férfit egy magánstrandon, akinek a pénztárcájában egy 45 ezer dollárt (14 millió forintot) érő nyerő sorsjegy volt – írja az Independent.

A hatóságok szerint az 57 éves Gregory Jarvis az állami Club Keno játékon nyert egy bárban, mielőtt a teste a partra sodródott Huron megyében.

A barátai elárulták, hogy a társadalombiztosítási kártyájával kapcsolatos problémák miatt még nem váltotta be a sorsjegyet, amelynek megnyerése után kifejezetten jó hangulatban volt.

Kyle Romzek, a michigani Caseville rendőrfőnöke elárulta, hogy miután megtalálták a sorsjegyet, a nyomozók alaposan kivizsgálták a haláleset körülményeit.

Kiköthette a csónakját, majd megcsúszott, elesett, és beütötte a fejét, majd a vízben kötött ki. Aggódtunk a nyeremény miatt, de nem történt bűncselekmény

– mondta a rendőrfőnök.

A boncolás után ugyanis kiderült a sérülésekből, hogy Gregory Jarvis beverte a fejét a csónakba, és megfulladt.

A barátai szerint a pénzből el akart utazni Észak-Karolinába, hogy meglátogassa az édesapját és a testvérét. A nyerő sorsjegy a családjához került.

Michiganban a 600 dollárnál nagyobb nyereményeket fényképes igazolvánnyal és társadalombiztosítási kártyával lehet felvenni, ám Jarvis az utóbbit elveszítette, és újat kérvényezett.

Rovatok