Rasszista sértés miatt elítélték a Valeurs Actuelles című ultrakonzervatív francia hetilapot szerdán, Párizsban, amiért 2020 augusztusában rabszolgaként ábrázolt egy fekete bőrű képviselőnőt – írja az MTI.
A lapigazgató Erik Monjaloust, a szerkesztőségvezető Geoffroy Lejeune-t és a cikkszerző Laurent Lullient 1500 eurós (540 ezer forintos) pénzbírságra ítélte a bíróság, valamint ötezer eurós (1,8 millió forintos) kártérítés megfizetésére kötelezte a sértett számára.
A hetilap hétoldalas szöveget közölt, amelyben magyarázata szerint a Gabonban született Danièle Obono, a szélsőbaloldali La France Insoumise szóvivője „megtapasztalja az afrikaiak felelősségét a rabszolgaság borzalmaiban”. A hozzátartozó illusztrációban a fekete bőrű politikust láncra vert rabszolgaként ábrázolták. A lap szerint olyan politikai fikcióról van szó, amely arra próbálta ráirányítani a figyelmet, hogy az afrikaiak milyen módon vettek részt a 18. században a rabszolgaság megszervezésében.
A történetben Danièle Obono „az ősi kontinensen” jelent meg a 18. században, ahol az őt befogadó törzs eladta rabszolga-kereskedőknek, akik maguk is afrikaiak voltak, ám a végén a fekete politikus egy francia misszionáriusnak köszönhetően megmenekül a halál elöl.
A teljes francia politikai elit elítélte a publikációt, Emmanuel Macron államfő személyesen hívta fel Danièle Obonót, hogy támogatásáról biztosítsa, és jelezte, a rasszizmus minden formáját határozottan elítéli.
A lap munkatársai a meghallgatáson elmondták, arra kívánták ráirányítani a figyelmet a szatírában, hogy a radikális baloldali párt, amelyhez a képviselőnő tartozik, tagadja az afrikaiak által az afrikaiakkal szemben gyakorolt rabszolgatartást, de sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az írás polémia tárgya lett.