Index Vakbarát Hírportál

A kukával fogta be az aligátort egy veterán katona

2021. szeptember 30., csütörtök 13:48

Egy szemetessel ejtett csapdába egy aligátort egy veterán katona Floridában, miután az állat betévedt a kertjébe. 

Az illető azt követően lendült akcióba, hogy az aligátor közel ment a házukhoz és rásziszegett a bicikliző lányára, aki aztán szólt neki. A férfi Jobb híján megfogta és felnyitotta szemetest, majd kitolta az aligátorral szemben, úgy, hogy a nyílás az aligátor oelé essen. 

A férfi egyben fedezékként is használta a kukát. Ezt követően patthelyzet alakult ki, egyik fél se mozdult. A férfi arra kérte a járókelőket, hogy segítsenek neki navigálni.

Majd megindította a szemetest az állat fele.

Sikerült is nagyjából rátolnia az állatra a kukát, de ekkor még az aligátor ki tudott hátrálni onnan. A férfi ezután a kuka fedelét rácsapta az állatra, amivel  sikerült meglepnie az aligátort és ennek köszönhetően tudta végül rátolni a szemetest.

Mire az állat észbe kapott, félig-meddig már benne is volt a szemetesben,

és hiába vergődött, nem tudott kimenekülni. Minderről videó is készült:

Az aligátort később a szemetesben elszállították egy tóhoz és ott elengedték. A férfi utólag azzal magyarázta az akciót, hogy a közelben több gyermek is volt és félt attól, hogy valamelyiküket megtámadja az állat. 

A becslések szerint csak Floridában több mint egymillió, az Egyesült Államok délkeleti felén pedig összesen mintegy ötmillió aligátor él. 

Rovatok