Index Vakbarát Hírportál

Megerőszakolta és brutálisan meggyilkolta a nőt az elitalakulat tagja

2021. szeptember 30., csütörtök 16:08

Tényleges életfogytiglani börtönre ítéltek csütörtökön egy volt londoni rendőrt, aki tavasszal elrabolt, megerőszakolt és megölt egy fiatal nőt − számolt be a róla a brit sajtó.

Wayne Couzens, aki a Scotland Yard fegyveres diplomáciai védelmi elitalakulatának tagja volt, március 3-án éjjel, szolgálaton kívül, rendőrigazolványát felmutatva London egyik déli kerületében megállította, megbilincselte és bérelt kocsijába kényszerítette a gyalogosan hazafelé tartó 33 éves Sarah Everardot.

Az MTI szerint a 48 éves, kétgyermekes, házasságban élő rendőr csaknem 130 kilométer autózott megbilincselt áldozatával, akit a délkelet-angliai Dover közelében, egy elhagyatott helyen megerőszakolt, majd egy övvel megfojtott. A rendőr a holttestet megpróbálta elégetni, majd az áldozat maradványait egy tóba dobta.

Wayne Couzens egy héttel később őrizetbe vették. A nyomozókat a bérelt autó vezette a gyilkos nyomára, a kocsi ugyanis több térfigyelő kamera felvételén feltűnt a bűncselekményekhez köthető helyszíneken. Sarah Everard holttestét rendőrkutyák segítségével találták meg, Wayne Couzens őrizetbe vétele után egy nappal.

Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka személyesen irányította a vizsgálatot, és a csütörtöki ítélethirdetésen is jelen volt a londoni központi büntetőbíróságon.

Az eljáró bíró az ítélet indoklásában kifejtette: a rendőri jogosítványokkal visszaélve, magányos áldozat sérelmére elkövetett emberrablás, nemi erőszak és gyilkosság ugyanolyan súlyosságú bűncselekmény, mint a politikai, vallási, ideológiai ügyek előmozdításának ürügyén elkövetett gyilkosságok.

A rendőrt végül tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, vagyis a szabadlábra helyezés lehetősége kizárt.

Rovatok