Index Vakbarát Hírportál

Franciaországban is elindult a rezsiharc

2021. október 1., péntek 22:22

A kormány igyekszik csökkenteni az árrobbanás hatását, az ellenzék szerint azonban valójában nem csinálnak semmit.

Befagyasztja az idei fűtési szezonra a gáz- és energiárakat a francia kormány – jelentette be Jean Castex kormányfő. Franciaország miniszterelnöke valójában egy áremelkedést vezetett fel a vele közölt interjúban, péntektől ugyanis 12.6 százalékkal többet fizetnek a gáz köbméteréért a fogyasztók

Castex azonban arról biztosította a hallgatóságot, hogy több ilyen bejelentésre nem kerül sor. Annak ellenére sem, hogy a kormányfő szerint idén év végéig még további 30 százalékkal emelkedik a gáz világpiaci ára, ezt az emelkedést azonban a francia állam átvállalja. 

További 4 százalékban maximalizáljuk az áram áremelkedését

– ejtette el Castex, ezt azonban csak jövőre tervezi bevezetni a kormány.

Ahogyan az elmúlt hetekben arról az Index is beszámolt, több európai országban elszabadultak az energiaárak, különösen a gáz árfolyama emelkedik.

A váratlan emelkedés okai zavarosak, a  sajtó a világjárvány alatt bevezetett korlátozások feloldásával magyarázza a kereslet hirtelen megugrását.

A kormányok próbálják tompítani a piaci folyamatok hatását, Franciaországban az emelkedés állami átvállalása mellett más szociális lépéseket is terveznek. Hatmillió háztartás számára energia-vouchereket bocsátanak ki, ezekkel a rezsi kifizetését támogatják. A francia ellenzék szerint azonban a kormány terve szemfényvesztés, valójában a fogyasztókkal fizettetik meg az elszabadult energiaárakat.

Rovatok