1945. november 20-án kezdődött meg az erre az alkalomra helyreállított nürnbergi igazságügyi palota 600-as számú tárgyalótermében a nürnbergi per, amelynek során a II. világháború győztes hatalmai – Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok – által életre hívott Nemzetközi Katonai Törvényszék a vesztes náci Németország vezetőinek felelősségét vizsgálta a háború szörnyűségeiben. A majd egy évig tartó per végül 75 évvel ezelőtt 1946. október 1-jén fejeződött be, ám a Harmadik Birodalom irányítói nem vállalták tetteiket, bűneiket. Ezt követően még egészen 1949-ig több pert indítványoztak, melyekben a náci Németország kiszolgálóit állították a vádhatóságok elé.
A nürnbergi per sok szempontból is egyedi volt a korabeli jogrendszerhez képest, ugyanis a történelemben először vonták büntetőjogi felelősségre támadó háború indításáért egy vesztes ország vezetőit. Ez a per mintául szolgált a nemzetközi jogban, ugyanis a mostani bíráskodás alapelveit is akkoriban alakították ki. Ugyanakkor érdemes azt is kiemelni, hogy a szövetséges nagyhatalmaknak nem csak az igazságszolgáltatás volt a céljuk a perrel, sokkal inkább az, hogy ismét bizonyítsák erőfölényüket.
1943 őszén a szövetséges nagyhatalmak képviselői, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, valamint Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif V. Sztálin szovjet pártvezető Teheránban gyűltek össze, ahol a tanácskozás sorozatot követően bejelentették:
Németország katonai veresége után felelősségre vonják a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetőit.
Ugyanebben az időben, 1943 őszén Molotov szovjet, Hull amerikai és Eden brit külügyminiszter Moszkvában aláírta a Háromhatalmi nyilatkozat a kegyetlenkedésekről címet viselő dokumentumot, melyben felelevenítik a hitleri náci uralom által elkövetett kegyetlenkedéseket, vérengzéseket és a hidegvérrel végrehajtott tömeges kivégzéseket. Egyben kilátásba helyezték, hogy megbüntetik a háborús bűnösöket.
Elsősorban kérdéses volt, hogy hol álljon fel a szövetségesek által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék. A szovjetek a berlini helyszínt gondolták megfelelőnek, ám az amerikaiak – brit támogatással – ragaszkodtak ahhoz, hogy a helyszín amerikai zónában legyen, így München és Nürnberg került fel az ötletek listájára. Végül Nürnbergre esett a választás, mert az ottani Igazságügyi Palotát rendbe lehetett hozni a tárgyalás tervezett időpontjára.
A helyszín után adódott egy másik probléma is, mégpedig az, hogy a vádlottak közül nem tudták bíróság elé állítani a csúcsvezetőket, mert
Adolf Hitler, a náci Németország Führere, a propagandaminiszter, Joseph Goebbels és az SS vezetője, Heinrich Himmler a háború vége előtt nem sokkal öngyilkosságot követett el.
Azonban Hitler helyettesét, Rudolf Hesst, Hermann Göring birodalmi marsallt, Joachim von Ribbentrop külügyminisztert, Wilhelm Keitelt, a Wehrmacht főparancsnokát, illetve Albert Speer hadigazdálkodási minisztert, és rajtuk kívül még más megbízatással rendelkező, magas rangú tiszteket és vezetőket sikerült a vádlottak padjára ültetni.
A vádlottak nem sok megbánást tanúsítottak, sőt senki nem vallotta magát bűnösnek.
A válaszuk az volt, hogy vagy parancsot teljesítettek, vagy nem tudtak semmiről,
és ezt némely vádlott szinte agresszívan igyekezett bizonygatni. Azonban egyikük mégis vallott az egységesen hallgató tettesek közül: Albert Speer.
Speer volt Hitler építésze, egyben az egyik leghatékonyabb fegyverkezési tanácsadója is. Azt állította, hogy ha Hitlernek lett volna barátja, bizonyára ő lett volna az. Speer 20 évet kapott, míg más náci bűnösöket halálra ítéltek.
A nürnbergi per négy főügyésze, név szerint az amerikai Robert Jackson, a francia François de Menthon, a szovjet Roman Rudenko és a brit Hartley Shawcross – 1945. október 6-án benyújtott vádiratukban – háborús bűnök miatt
összesen 24 náci katonai, politikai és gazdasági vezető ellen emeltek vádat, továbbá még hét szervezetet vádoltak meg háborús bűnök elkövetésével.
Tizenkét vádlottat (Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Alfred Rosenberget, Ernst Kaltenbrunnert, Joachim von Ribbentroppot, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Wilhelm Keitelt, Arthur Seyss-Inquartot és Hermann Göringet, valamint távollétében Martin Bormannt) halálbüntetésre, hármat (Rudolf Hesst, Walter Funkot és Erich Readert) életfogytiglani szabadságvesztésre, négyet (Karl Dönitzet, Baldur von Schirachot, Albert Speert és Konstantin von Neurathot) tíz és húsz év közötti börtönbüntetésre ítéltek, míg három embert (Hjalmar Schachtot, Franz von Papent és Hans Fritzscht) felmentettek.
Göring nem vállalta tetteit, sőt halálbüntetését sem, az ítélet kihirdetése után öngyilkosságot követett el.
az ítéletet október 16-án hajtották végre: 10 elítéltet akasztottak fel.
A hét perbe fogott szervezet közül a törvényszék felmentette a német kormányt, a náci párt rohamosztagát (SA), illetve a hadsereg főparancsnokságát. Bűnösnek mondták ki a politikai rendőrséget (Gestapo), a titkosszolgálatot, továbbá a náci párt vezető testületét és katonai szervezetét (SS).
Későbbi perekben még születtek halálos ítéletek és komoly börtönbüntetéseket is kiszabott az ügyészség, azonban az 1950-es években a vádlottak többségét szabadon engedték. Ez már ugyanis a hidegháború időszaka volt, egy újabb politikai fenyegetéssel, és abban a helyzetben az amerikaiak számára elengedhetetlen volt, hogy ne fordítsák maguk ellen a német közvéleményt.
(Borítókép: A nürnbergi per tárgyalóterme. Fotó: Raymond D'Addario / Galerie Bilderwelt / Getty Images Hungary)