Index Vakbarát Hírportál

Ötven kilós harcsával birkóztak a magyarok Olaszországban

2021. október 1., péntek 17:41

Három magyar horgász indult négynapos horgásztúrára Olaszországba, mivel pedig volt plusz egy helyük, csatlakozott hozzájuk egy barátjuk is. A csapat pergetve, csónak nélkül vette üldözőbe a harcsákat a partról. Nem számítottak akkora fogásra, ami végül a kezükben landolt.

Szabó Zoltán plusz egy főként csatlakozott barátaihoz, végül neki sikerült kifognia legnagyobb halat, egy 50 kilós harcsát, amit 45 perc birkózás után sikerült kihúznia a partra.

A 10 kiló körüliekre készültünk, már csak a felszerelésünk miatt is, erre jött ez a vaddisznó. Láttam egy fordulást a tetején, rádobtam, tekertem kettőt, utána nagy koppanás. Nem is kellett ütnöm, mert olyat rávágott, hogy az hihetetlen. Egyből fölrobbant a víz. Mondtam is magamban, hogy úr isten, mit akasztottam

– mondta a Pecaverzumnak Zoltán.

Először azt hitték, 30 kiló körüli példányt sikerült fogni, a mérés azonban bebizonyította, hogy jóval több volt ennél. Gyorsan lefotózták, aztán már mehetett is vissza a vízbe, a csapat azonban sosem feledi az életre szóló élményt.

Rovatok