Index Vakbarát Hírportál

Magyarország a borfelismerés világbajnoka

2021. október 2., szombat 22:01

A magyar csapat nyerte meg idén a dél-franciaországi Avignonban tartott borfelismerő világbajnokságot, megelőzve Belgiumot és Spanyolországot – közölték a szervezők.

A Franciaország egyik legfontosabb szakfolyóirata, a Revue des vins de France című havilap idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a versenyt, amelyen 27 ország csapata vett részt.

Nagy meglepetést okozva Magyarország csapata, azaz Aranyos Attila, Molnár Levente, Rabcsánszki Laura és Didier Sánchez versenyző, valamint Palágyi Krisztina tanácsadó győzött, maga mögé utasítva a legnagyobb bornemzetek kóstolóit.

A borfelismerés világbajnokságaként emlegetett Championnat du monde de dégustation történetében először nyert Magyarország csapata, amely tavaly és 2018-ban egyaránt az ötödik, 2019-ben a 12., 2017-ben pedig még a 7. helyen végzett.

Aranyos Attila a francia folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy őt magát is meglepte a siker:

Tudtam, hogy az első öt között leszünk, de hogy megnyerjük a versenyt, én lepődtem meg a legjobban.

A világbajnokságon részt vevő minden csapat négy versenyzőből és egy tanácsadóból állt. Az első körben hat bort kellett vakon azonosítaniuk, megadva a szőlőfajtát, az országot, az évjáratot és a termelőt. A selejtezőből továbbjutó csapatoknak újabb hat borral kellett folytatniuk a versenyt. A tizenkét borból hat vörös, hat pedig fehér volt.

A versenyzők teljesen vakon kóstolnak, nem láthatják a borok palackját, nem kérhetnek külső segítséget, csak egymással beszélhetnek és közösen dönthetnek. A borok a világ bármelyik térségéből és bármelyik évjáratból származhatnak, és bármilyen szőlőből készülhetnek.

Az előző két évben első helyen végzett Franciaország csapata idén a hatodik helyre szorult.

Rovatok