Index Vakbarát Hírportál

A járvány hatása: állati tetemekről fejtik le a húst az éhező emberek

2021. október 3., vasárnap 13:25 | aznap frissítve

Teherautóba hányt állati maradványok között turkálnak éhező brazilok. A jelenséget, amely rámutat Latin-Amerika legnépesebb országának koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeire, Domingos Peixoto díjnyertes fotós örökítette meg és publikálta, ezt követően pedig azonnal felháborodást váltott ki Brazíliában. 

A képeken látható állati maradékot a húsüzemekből szállítják tovább szappan és állati eledel előállítására, útközben azonban a rászorulók megpróbálnak lecsipegetni néhány falatot a véres csontokról maguknak és családtagjaiknak. 

Korábban az emberek a kutyáiknak kértek csontot. Most már könyörögnek a csontért, hogy ételt készítsenek maguknak 

– mondta a képeken látható teherautó sofőrje. 

Az 51 éves Denise da Silva azonban hálás annak, amit össze tud szedni. Elmondása szerint a járvány kitörése óta nem jutott húshoz, ráadásul most, hogy párját elveszítette, rá hárul öt gyermekének és tizenkét unokájának az etetése. 

A Guardian szerint mintegy 19 millió ember éhezik a 600 ezer brazil életét követelő járvány kitörése óta. A baloldal ezért is Jair Bolsonaro elnököt tette felelőssé, akinek népszerűsége történelmi mélységbe süllyedt. 

A brazíliai dorgháborúkban veterán fotósnak számító Peixoto saját elmondása szerint két napig nem aludt, olyannyira sokkolták a látottak. Volt olyan pillanat, melyet lencsevégre sem kapott, de örökre az emlékeibe égett. Mint mesélte, amikor figyelmeztette az egyik nőt, hogy ne egyen a kidobott állati maradványokból, azt a választ kapta: „fiatalember, ezt most vagy megesszük, vagy éhen halunk.” 

A szomorú jelenségről az Extra brazil lap videóriportot is készített. 

Rovatok