Index Vakbarát Hírportál

Végignézte, ahogy hat a méreg, és meghal az apja gyilkosa

2021. október 3., vasárnap 08:06 | aznap frissítve

Kivégezték az 57 éves Rick Rhoadest Texas államban, 30 évvel azután, hogy beismerte: 1991-ben brutálisan megölt két embert, egy testvérpárt. Az egyik áldozat lánya részt vett a kivégzésen, mert látni akarta, ahogy apja gyilkosa meghal. Marley Allen ugyanis sosem találkozott az édesapjával, már a halála után született. 

Rhoadest 17 perccel a halálos injekció beadása után nyilvánították halottnak. 

Ez a legünnepélyesebb dolog, amiben valaha is részem volt, ha helyénvaló ez a szó

– mondta a két áldozat fivére. 

A 31 éves Charles Allen egy vegyüzemben dolgozott, 33 éves művész fivére a válása után ideiglenesen költözött be hozzá. A fivérek saját ágyukban aludtak, mikor a kora reggeli órákban Rhoades először Charlest szúrta le, majd amikor testvére a védelmére kelt, Bradley-vel is végzett. Egy hónappal később tartóztatták le, amikor egy általános iskolába tört be. Rhodes bevallotta, hogy megölte a fivéreket, de azt állította, hogy önvédelemből tette – összegzi a Bors

Rovatok