Index Vakbarát Hírportál

Rossz vége lett a borkészítésnek, egymás után meghalt négy férfi a pincében

2021. október 4., hétfő 13:45

Négy férfi halt meg Olaszországban amiatt, hogy a családi borpincészetükben megfelelő szellőztetés nélkül állították elő az italt – számolt be a Daily Beast.

A négy, egymással rokoni kapcsolatban álló férfi hagyományszerűen foglalkozott bortermeléssel a calabriai régióban, Paola városhoz közel, bár egyiküknek nem szabadott volna a helyszínen lennie, mivel házi őrizetre ítélték volt szeretőjének zaklatása miatt.

Mind a négyükre a földön fekve találtak rá a pincében, ahol a szőlőt megfelelő szellőztetés nélkül erjesztették, így ki voltak téve az erjedéskor generálódó magas szén-dioxid-szintnek. 

A rendőrség arra gyanakszik, hogy elsőként az egyik, idősebb férfi lement a pincébe, hogy megkeverje az erjedő szőlőt, ekkor azonban rosszul lett és meghalt. A másik idősebb férfi követte, hogy megmentse, de ő is meghalt. Ezt követően ment a két fiatalabb férfi és egy nő, ám a két férfi ugyancsak meghalt. A nő a bejárat közelében elájult, őt újra tudták éleszteni, jelenleg a helyi kórházban gyógyul. Az ügyet vizsgálják.

Rovatok