Index Vakbarát Hírportál

Szén-dioxid-adót vezetnek be Ausztriában

2021. október 4., hétfő 06:40

Jövő évtől kezdve bevezetik a szén-dioxid-adót Ausztriában – jelentette be vasárnap Sebastian Kurz.

Az osztrák kancellár a kormány több tagjával közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette az új szabályozást egy nagyobb adóreform-tervezet részeként. A kancellár „ökoszociális” reformnak nevezte a lépést, és azt mondta, hogy a németek példáját követik a károsanyag-kibocsátás elleni küzdelemben. A szén-dioxid-kibocsátást érintő új szabályozás szerint

2022-től kezdve minden tonnányi kibocsátott káros anyag után 30 eurót kell majd kifizetniük a felhasználóknak.

Ez az összeg aztán évente még emelkedik, és végül 2025-ben tonnánként 55 eurónál áll meg.

Ha kevesebb lesz a szennyezés a levegőben, több pénz marad a pénztárcában – összegezte Wernern Kogler, az Osztrák Zöld Párt alkancellárja. 

A szén-dioxid-adó elsősorban az energiaiparban érdekelt cégeket érinti majd negatívan, ebből kifolyólag a kormányzat az új adó bevezetésével párhuzamosan adókedvezményeket is ad az érintett vállalkozásoknak. 

A várakozások szerint a módosítás az üzemanyagárakat is jelentősen növelni fogja.

Éppen ezért a városi lakosok évente 100 eurónyi bónuszt, a vidékiek pedig 200 eurónyi adóvisszatérítést kapnak „klímabónusz” jogcímen említve. Utóbbiak azért kapnak több pénzt, mert ők kisebb mértékben számíthatnak a közösségi közlekedésre, mint a nagyvárosban élők.

A kormány döntése értelmében a személyi jövedelemadó is csökken. A második szintjen lévő adózók esetében 2022 júliusától 35 százalékról 30 százalékra, míg a harmadik szinten lévőké 2023-tól 42-ről 40 százalékra csökken. A korábban bevezetett családi adókedvezmény éves szinten gyerekenként 1500 euróról 2000 euróra emelkedik.

Az adóreform célja egyfelől a kitűzött klímavédelmi célok elérése, másfelől az adófizetők terheinek enyhítése és a környezetkímélő beruházások támogatása, ezáltal a fenntartható gazdasági fejlődés és a versenyképesség növelése, és nem utolsósorban az osztrák államadóság csökkentése – hangsúlyozta Gernot Blümel pénzügyminiszter. Sebastian Kurz mindeközben azt hangsúlyozta, hogy a dolgozóknak is kevesebbet kell majd adózniuk a reformcsomag értelmében.

A felvetéseket egyébként a környezetvédő csoportok egy része nem tartja elégségesnek. Szerintük a meghatározott adó mértéke túl alacsony, és ezért önmagában kevés lesz a károsanyag-kibocsátás visszaszorításához. 

Rovatok