Index Vakbarát Hírportál

Turnézni mentek, koronavírusosak lettek a Kiscsillag zenekar tagjai

2021. október 5., kedd 21:07

A Kiscsillag két tagja is elkapta a koronavírust azt követően, hogy Székelyföldön turnéztak. A zenekar következő koncertjei emiatt elmaradnak. 

Az együttes a Facebookon közölte a rossz hírt.

A szeptemberi erdélyi turnénk után hazatérve stábunk két tagja is pozitív tesztet produkált

– írták. A zenekar Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen koncertezett, ahol a 2020-ban megjelent, Tompa kések című sorlemezüket mutatták be. 

Az együttes azt is közölte, hogy a fertőzöttek egyelőre jól érzik magukat, de amíg nem lesz mindenki Covid-negatív a csapatban, addig nem állnak a nézők elé.

Ezért az e heti veszprémi és tatabányai koncert elmarad. 

A koncert szervezője, a Tixa visszatéríti a jegyek árát – tették hozzá.

Az együttes frontembere, Lovasi András a múlt héten adott interjút, amelyben elmondta, hogy akkor értek haza Erdélyből. Az énekes többek közt a Kossuth-díjról, Nagy Feróról és a politikáról is beszélt a Válasz Online-nak. 

Rovatok