Index Vakbarát Hírportál

Eltévedtek a viharban, 29 nap után mentették ki őket a tengerből

2021. október 9., szombat 20:50

Négyszáz kilométerrel tervezett céljuktól ellentétes irányban ért partot két férfi a Salamon-tengeren, a Csendes-óceánon. A 29 napot, melyet a tengeren töltöttek a hajójukban induláskor magukkal vitt narancsokkal, a tengerből kihalászott kókuszgolyókkal és egy ponyva segítségével összegyűjtött esővízzel élték túl.

Livae Nanjikana és Junior Qoloni a Salamon-szigetekhez tartozó Mono-szigetről indult el szeptember 3-án egy 60 lóerős motorral szerelt hajóban. Céljuk déli irányban szomszédos New Georgia-szigeten található Noro városa lett volna, útjukhoz a GPS mellett Vella Lavella és Ghizo szigeteit tervezték tájékozódási segítségként használni. Nanjikana a Guardiannek elmondta, korábban már többször megtették ezt az utat, mindig bármilyen gond vagy probléma nélkül.

A szeptember 3-i indulásukat követően azonban viharba kerültek, mely heves esőzéssel és széllel eltüntette a tájékozódáshoz segítségül hívott partvonalat, később pedig tönkrement a két férfi GPS-e is. Ekkor úgy döntöttek, inkább leállítják a motorokat és csak hagyják, hogy sodródjanak a tengeren, mivel nem akarták elpazarolni üzemanyagjukat.

Tengeren történő sodródásuk végül huszonkilenc napig tartott, melynek során a víz tervezett céljukkal ellentétes irányban, egészen Pápua Új-Guinea egyik szigetéig, Új-Britanniáig vitte őket. A 400 kilométeres út végén egy horgászt láttak meg, akinek október 2-i megmenekülésüket is köszönhetik. Nanjikana visszaemlékezéséből kiderült, nem tudták, hogy hol vannak, de arra a legkevésbé sem számítottak, hogy egy másik országba jutottak.

A két férfi, akik a hajójukban található narancsokon, a tengerből kiszedett kókuszdiókon és a hajó ponyváján összegyűjtött esővízen élte túl a közel egy hónapig tartó kellemetlen kalandot, rendkívül legyengült állapotban ért partot. Önerőből nem tudták elhagyni a hajót sem, ezért sürgősségi egészségügyi ellátást kaptak. A helyi lapok hírei szerint a két férfi állapota jobbra fordult, jelenleg is Pomióban élnek a helyiekkel. 

Nanjikana a Guardiannek azt mondta, próbálja kalandjukat pozitívan felfogni, például örül neki, hogy egy hónapig nem kellett semmit tudnia a világban uralkodó káoszról, például a Covidról.

A Salamon-szigetek és Pápua Új-Guinea hatályos szervei most együtt dolgoznak, hogy a két férfit biztonságosan hazajuttassák. Az új-guineai rendőrség főnöke az elmúlt hónapokban több halálos tengeri áldozatot is követelő viharok kapcsán azt nyilatkozta, ha kell, szigorítani fognak a rossz időben történő kihajózás szabályain, hogy elkerülhetők legyenek a tragédiák és a Nanjikanáékhoz hasonló esetek.

Rovatok