Index Vakbarát Hírportál

Levetítette az Othellót, amelyben egy fehér játszik feketét, és kirúgták az egyetemi tanárt

2021. október 11., hétfő 13:23

Hogy történhetett meg ilyen egy olyan helyen, amelynek biztonságos közegnek (safe space) kéne lennie? – fakadt ki a Michigani Egyetem hallgatója arra reagálva, hogy oktatója egy órán levetítette a William Shakespeare Othello című művén nyugvó, azonos nevet viselő filmet 1965-ből Laurence Olivier színészlegenda főszereplésével. 

A probléma csak az volt, hogy Olivier a filmben Othellót játssza, amihez feketére mázolták, így az úgynevezett blackface gyakorlatát elevenítette meg a filmvásznon.

Ezt pedig, úgy tűnik, nem értékelték a hallgatók, történelmi kontextus ide vagy oda. 

A filmet az elismert Bright Sheng zeneprofesszor, zeneszerző és karmester vetítette le, ami annyira kiverte a biztosítékot, hogy a kínai-amerikai oktató kétszer is bocsánatot kért: először a diákjaitól, utána az egész zenei tanszéktől. Mindhiába. 

A Michigan Daily napilapnak nyilatkozó hallgatók szerint eléggé gáz volt, hogy bár Sheng elismerte, a film faji szempontból manapság érzéketlen, második bocsánatkérésében felsorolta az összes afroamerikait, akivel munkaviszonyba került. A megilletődött diákok szerint ezzel a kínai származású professzor csak magát mentegette, nem tanúsított igazi megbánást. 

Rovatok