Index Vakbarát Hírportál

Túl sokáig ettek a KFC-ben, pénzbüntetést kaptak

2021. október 13., szerda 22:29

Száz font pénzbüntetést kapott egy idős pár azért, mert túl sokáig evett a KFC éttermében. Az eset az angliai Sutton Coldfieldben történt. A 77 éves Tony Long és felesége, a 75 éves Pailne két barátjukkal találkoztak az étteremben. Ők ketten azonban 34 perccel túllépték az egyórás parkolási limitet, amely a gyorsétterem parkolójára vonatkozik. 

„Csak találkozni akartunk a barátainkkal, akiket a járvány kezdete óta nem láttuk, erre megbüntettek minket” – panaszolta Tony Long, aki azt is elmondta, hogy a barátaik ennek a gyorsétteremnek a közelében laknak, ezért ők gyalog érkeztek. Hozzátette: nem vették észre és nem tájékoztatták őket arról, hogy parkolási limit van érvényben a helyszínen, ezért azt hitték, a Tescóhoz hasonlóan itt is három óráig lehet parkolni.

Sok helyen annyira kicsi cédulára írják ki a figyelmeztetést, hogy látni sem lehet a szöveget

– mondta az esettel kapcsolatban Tony Long.

A pár 100 fontos pénzbüntetést kapott, azzal a kitétellel, hogy ha két héten belül befizetnek 60 fontot, akkor megússzák annyival. A büntetés ellen sikertelenül fellebbezett a cégnél az idős pár, ezért úgy döntöttek, hogy

nem mennek többet a KFC-be,

holott a férfi korábban rendszeresen járt a gyorsétterembe. Az eset egyébként elterjedt a közösségi médiában is, és többen is azt mondták, hogy ezek után ők sem fognak a gyorsétterembe menni.

Erre reagálva a KFC meggondolta magát, és eltörölte a büntetést.

A cég szóvivője azt mondta: általában nem szokott probléma lenni a parkolással, mert a legtöbb vásárlójuk jóval hamarabb végez egy óránál. Mindemellett nagyon örültek annak, hogy az idős pár náluk találkozott a barátaival, és ezért úgy döntöttek, hogy eltörlik a büntetést. 

Magyarországon 2017-ben volt egy botránya a KFC-nek, amikor a Király utcai éttermük biztonsági őre megverte az Index munkatársát. Az illetőt később jogerősen elítélték a bíróságon.

Rovatok