Index Vakbarát Hírportál

Huszonegy éve nem fizette be egy férfi a balesetbiztosítás díját, most ennek a sokszorosát követelik tőle

2021. október 13., szerda 20:46

Egy Rudolf Kacír nevű szlovák férfi 2000-ben nem fizetett be egy autóeladás után balesetbiztosítás díját az Allianz biztosítónak, ami akkor a 66 eurónak megfelelő korona lett volna, nemrégiben egy ismert végrehajtó jelentkezett nála, aki 1778 eurót követel tőle – olvasható az Új Szó cikkében. 

Rudolf Kacír 2000-ben eladott egy autót, amiért balesetbiztosítást fizetett. Ezután kérte, hogy a fizetést töröljék, de a biztosító ezzel nem értett egyet. A férfi Ausztriában dolgozott, ezért hosszú évekig nem foglalkozott az üggyel, ám az idő múltával az Allianz visszalépett, a követelést pedig átadta a végrehajtónak. Az adós csak akkor szerzett tudomást az ügyének fejleményeiről, amikor a pandémia miatt elvesztette a munkáját, és munkanélküli segélyért folyamodott a Szociális Biztosítóhoz. A hivataltól megtudta, hogy a neki járó segélyből le fognak vonni egy nagyobb összeget, mert a szomszédos országban közismert végrehajtó, Rudolf Kruty 2017-ben eljárást indított ellene, és a befizetendő 66 euró 26 centből már 1 778 euró 14 cent lett, amelybe a végrehajtó díját, az eljárás költségeit és a kamatot is beleszámolták.

Nem okozott gondot, hogy a pénzt kifizessem a biztosítónak. De amikor a végrehajtó egy teljesen értelmetlen összeget számolt ki, azt mondtam magamnak – Elég volt! Nem hagyom csak úgy annyiban, mert tudatosan megszegi a törvényt

– mondta a férfi, aki ezután a társadalombiztosításhoz fordult, majd a szlovák végrehajtói kamarához és az igazságügyi minisztériumhoz, ahol előbb félredobták az ügyét, ám végül a minisztérium lépett, és a végrehajtó ellenőrzésére készül.

Rovatok