Index Vakbarát Hírportál

Kapcsolati erőszak miatt letartóztatták az amerikai rappert

2021. október 13., szerda 12:57

Vizsgálatot indított a Los Angeles-i rendőrség Tyga ellen – adta hírül az MTI. Az amerikai rapperrel szemben kapcsolati erőszak a vád.

A hatóságok közlése szerint Tygát, polgári nevén Michael Stevensont egy keddi hollywoodi eset után tartóztatták le, és ötvenezer dolláros (15,6 millió forintos) óvadék ellenében engedték szabadon.

A letartóztatás előzménye, hogy Camaryn Swanson divattervező, a rapper korábbi párja egy olyan képet osztott meg, ahol a szeme körül ütések nyomai láthatók.

Érzelmileg, mentálisan és testileg is visszaélést szenvedtem el, és nem takargatom

– fogalmazott az Instagramon. 

Tyga szóvivője egyelőre nem kommentálta azt az e-mailt, amelyben az ügy hátteréről és a zenész cselekedeteiről kérdezték.

Rovatok