Index Vakbarát Hírportál

A Nike egyik vezetője bevallotta, hogy gyilkosságot követett el

2021. október 16., szombat 07:09

A Nike egyik vezetője, Larry Miller – aki Michael Jordan brandjéért is felel a cégen belül – azzal állt a nyilvánosság elé, hogy gyilkosságot követett el 1965-ben. A férfi a történtek után börtönben is ült emiatt, de mindez nem volt köztudott róla. Most a Sports Illustratednek számolt be az esetről egy interjúban, az önéletrajzi könyvének megjelenése előtt.

Larry Miller azt mondta, hogy először 13 éves korában csatlakozott egy Nyugat-Philadelphiában működő bandához és gyakorlatilag lezüllött, mintadiákból nagyivó lett. Mindössze 16 éves volt, amikor elkövette a gyilkosságot. 

Az egészet az váltotta ki, hogy megtudta: egyik barátját egy rivális banda tagja lelőtte. Állítása szerint amikor ezt meghallotta, szerzett egy pisztolyt, leitták magukat három bandataggal és elmentek, hogy bosszút álljanak.

Bosszúállás helyett azonban egy teljesen ártatlan, 18 éves járókelőt lőtt le végül az utcán. 

Ezért olyan nehéz ezt feldolgozni, mert még csak indokom sem volt arra, amit tettem – vallotta be utólag Larry Miller, aki 1997 óta dolgozik a Nike-nál, jelenleg ő felel a Nike Basketball, az Air Jordan és a Converse cipőkért is. Állítása szerint az önéletrajzaiban sem rejtette véka alá, hogy börtönben ült a gyilkosság miatt.

A Nike a vallomás után azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban BBC-nek, hogy Larry Miller élete „egy második esély hihetetlen történetét” jelenti.

Büszkék vagyunk Larry Millerre, és arra a reményre és inspirációra, amelyet a története mutat

– közölte a cég, hozzátéve: elkötelezettek az iránt, hogy elősegítsék a börtönből kiszabaduló emberek társadalmi reintegrációját. Larry Miller ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: bízik abban, hogy a példájából tanulva a fiatalok tartózkodnak az erőszakos életviteltől, a börtönből szabaduló emberek pedig felismerik, hogy a tetteik dacára hasznos részei lehetnek a társadalomnak.

Egy ember hibája, még a legrosszabb hibája sem határozhatja meg, hogy mi történik az élete későbbi szakaszában

– fogalmazott Miller.

Rovatok