Az éghajlatváltozás egyre erősebb viharokat okoz a Csendes-óceán térségében. Egy új kutatóközpont Japánban nem csak a fenyegető veszély okait kutatja, hanem azt is, miként lehetne a trópusi ciklonok erejét energiatermelésre felhasználni annak érdekében, hogy a nullára csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást.
Szeptember 27-én, ereje teljében, a Mindulle volt az idén a harmadik olyan trópusi ciklon a Csendes-óceán nyugati részén, amely szupertájfunná izmosodott. Széllökései elérték az óránkénti 195 kilométeres sebességet.
A vihar Guam közelében alakult ki, majd észak felé vette útját. Szeptember utolsó hetében azzal fenyegetett, hogy lecsap Tokióra és a part menti kis szigetek láncolatára.
A meteorológusok heves szelekre, özönvízszerű esőzésekre és 10 méternél magasabb hullámokra figyelmeztettek.
Végül a tájfun kissé kelet felé fordult, és a japán fővárost csak meglegyintette. Az Izu-szigeteken lévő helyi meteorológiai állomás 48 óra alatt mégis közel 41 centiméternyi csapadékot jelentett.
Jóllehet a lakosság sértetlenül megúszta az ítéletidőt, a szakértők szerint csak idő kérdése, hogy egy szupertájfun közvetlenül elérje a japán szárazföldet.
Japán nagyon közel fekszik a Csendes-óceán azon térségéhez, ahol a tájfunok létrejönnek, mert a világon itt a legmelegebb az óceán felszíni hőmérséklete. A jövőben ezek a tájfunok erősebbek lesznek
– mondta Cuboki Kazuhisza, a Nagojai Egyetem meteorológia professzora, aki egyúttal a tájfunt vizsgáló tudományos és technológiai kutatóközpont igazgatóhelyettese.
Az intézményt október 1-jén nyitották meg hivatalosan. A kormány, az egyetemek, illetve a magánszektor elemzői és szakértői vesznek részt a Typhoonshot projekt munkájában azzal a céllal, hogy felderítsék a viharok kialakulását, és kidolgozzák nemcsak az ellenük való védekezést, hanem félelmetes energiájuk hasznosítását is.
Japánban jellemzően április és szeptember vége között tájfunok sorozata követi egymást. Eddig a szupertájfunok általában nem lépték túl az északi szélességi kör 28. fokát, vagyis még nem jegyeztek fel nagyobb tájfunt, amely elérte volna a japán szárazföldet.
Az éghajlati modellek szerint azonban 30 éven belül a Csendes-óceán nyugati részén a vízhőmérséklet akár 3 fokkal is emelkedhet, ami megteremti a feltételeit annak, hogy egy szupertájfun Japánt fenyegesse.
Az 1934-ben Tokiót sújtó trópusi vihar több mint 3000 ember életét követelte, és legalább 200 ezer pedig elvesztette otthonát.
Egy 2018-as tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy egy szupertájfun, amely a Tokiói-öbölben erőteljes viharhullámokat korbácsol, túlterhelheti a város kiterjedt árvízvédelmi rendszerét, 8000 áldozattal járhat, és 115 ezer milliárd jenre (312 ezer milliárd forintra) becsült kárt okozhat.
A typhoonshot a moonshot szójátéka. Ez utóbbi a holdra szállást jelenti, a typhoonshot pedig a trópusi vihar meghódításaként és megzabolázásaként értelmezhető.
Japán mindig is ki volt szolgáltatva a tájfunoknak, emlékeztet a Jokohama Nemzeti Egyetem meteorológia professzora, aki a Typhoonshot projektcsoportot vezeti.
„Először is tanulmányoznunk kell a tájfunokat, hogy jobban megértsük őket. A hosszú távú célkitűzés, hogy csökkentsük az intenzitásukat és az általuk okozott károkat. Ezzel egyidejűleg keressük a módját annak, hogy összegyűjtsük az általuk termelt hatalmas mennyiségű energiát, majd ezt az energiát hasznosítsuk” – idézte a tokiói Aszahi Simbun, Japán egyik legolvasottabb napilapja Hironori Fudejaszut.
„A célunk világos: azt akarjuk, hogy a tájfunok 2050-ben többé ne fenyegetést, hanem áldást jelentsenek” – mondta a professzor.
A projektben részt vevő meteorológusok egy része arról is álmodik, hogy a tájfunokat elektromos áram termelésére használják, mivel energiájuk a becslések szerint az egész Föld egyhavi áramfogyasztásának felel meg.
A tájfunok mesterséges megfékezésére tett kísérletek nem új keletűek.
Az Egyesült Államok a hetvenes években azzal kísérletezett, hogy ezüst-jodidot „csepegtetett” az Atlanti-óceánon honos hurrikánokba abban a reményben, hogy az eső magvaként szolgáló kémiai anyag megváltoztatja a hurrikánok formálódását, és gyengíti őket.
Noha a tanulmányok szerint a szórás 10-30 százalékkal csökkentette a hurrikánok sebességét, azt sem lehetett kizárni, hogy maguktól gyengültek, így végül a kutatás abbamaradt.
Fudejaszu szerint fél évszázad elteltével megérett az idő az újabb próbálkozásra, amit immár a szuperszámítógépes szimulációs technológia is segít.
A tájfun útvonalának előrejelzésében drámaian megnőtt a pontosság, ami lehetővé teszi az emberi beavatkozás hatásainak pontos értékelését. Leegyszerűsödött a szél és az eső mérsékléséből várható kárenyhítés mértékének szimulálása is.
Ötletként merült fel, hogy hűtés céljából nagy mennyiségű jeget szórjanak repülőgépről a tájfun szemébe.
A tájfun ugyanis a meleg óceánból szállított vízgőz felhővé kondenzálódásakor felszabaduló hőből nyer energiát. A hőmérséklet csökkentése ezért várhatóan gyengíti az erejét.
A kutatóközpont tudósai elismerik, hogy egy szupertájfun energiájának hasznosítása „hihetetlenül nagy kihívás”, de állhatatosan kitartanak amellett, hogy nem kivitelezhetetlen.
Japánnak nagyon korlátozottak az energiaforrásai, miközben egyre nagyobb az aggodalom a globális felmelegedés miatt. A tájfunból nyert energia segíthetne Japánnak abban is, hogy 2050-re elérje szén-dioxid-kibocsátás kitűzött nullázását
– mondta Cuboki professzor.
A Typhoonshot projektben a többi között egy olyan személyzet nélküli vitorlás kifejlesztésén dolgoznak, amely az erős szelet kihasználva automatikusan követné a tájfunt, a tenger alatti lapátjai pedig forgással áramot termelnének, amit a partra továbbítanának.
(Borítókép: Egy nő sétál a tájfun által pusztított városban 2020. június 11-én Japánban. Fotó: STR / JIJI PRESS / AFP)