Index Vakbarát Hírportál

A Fox News munkatársai Colin Powell haláláról: A vakcina nem véd meg

2021. október 18., hétfő 18:19

A Fox News két munkatársa is arra használta fel Colin Powell volt amerikai külügyminiszter hétfői halálát, hogy kétségbe vonja a koronavírus elleni vakcina hatásosságát.

Először Will Cain a Fox and Friends című műsorban Powell halálhírét bejelentve emlékeztetett arra, hogy a család közleménye szerint a volt külügyér úgy hunyt el koronavírusban, hogy be volt oltva a vakcinával.

Az amerikaiaknak „meg kell ismerniük az igazságot” arról, hogy a beoltottak is kórházba kerülnek a koronavírus miatt – mondta. 

A vakcinafejlesztők egyébként már korábban is elismerték, hogy az oltóanyag sem jelent 100 százalékos védelmet és hogy az oltás után is előfordulnak ilyen esetek bizonyos arányban. 

Mindeközben a Fox másik műsorvezetője, John Roberts is közzétett egy bejegyzést a Twitteren. Ebben azt írta, hogy Colin Powell halálával összefüggésben komoly aggodalmak merülhetnek fel az iránt, hogy

a vakcinák hatásosak-e hosszútávon.

John Roberts később törölte a bejegyzését, miután a kommentelők felhívták a figyelmét arra, hogy Colin Powell kora és egészségügyi állapota miatt még az oltás mellett is jobban ki volt téve a betegségnek. A műsorvezető azt írta, szerinte az emberek tévesen érzékelték úgy, hogy az oltás ellen beszélt volna.

Néhány órával később egyébként már egy, a Fox News oldalán megjelent cikkben is azt hangsúlyozták, hogy Colin Powell krónikus betegségekben szenvedett, többek közt rákos daganata is volt.

Rovatok