Index Vakbarát Hírportál

Nagy bajban a szicíliai keresztapák

2021. október 18., hétfő 13:26

A szicíliai Catania városának egyházkerületében a gyerek három éves koráig nem lehet keresztszülőket megnevezni – írja a New York Times. A helyi katolikus egyház azzal indokolta a döntést, hogy a keresztszülőség, amelynek egykor fontos része volt a gyerekek vallási nevelésében, minden spirituális jelentőségét elvesztette. Ehelyett most már a családok társadalmi tőkéjüknek a megerősítésére használják, és van rá példa, hogy egyes hatalombrókereknek több tucat keresztgyerekük is van.

És mint azt a filmből is tudjuk, időnként ez a társadalmi tőke a maffiát is jelentheti. Az olasz ügyészek is használták az anyakönyveket az alvilági főnökök kapcsolatrendszerének feltérképezésére.

Salvatore Cuffaro, Szicília volt elnöke a lapnak elmondta, hogy neki nincs sok keresztgyermeke, „csak olyan húsz körül”, mert az összes felkérésnek csupán öt százalékát fogadta el. Az egykori politikus amiatt aggódik, hogy a hagyomány felszámolásával a katolikus egyház

a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti.

Rovatok