Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea rakétát lőtt ki Japán felé

2021. október 19., kedd 08:23

Észak-Korea ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé kedden, amellyel folytatta az elmúlt időszakban végrehajtott fegyverkísérleteket – írja az MTI a dél-koreai és a japán hadseregre hivatkozva.

A dél-koreai vezérkar közölte, hogy az adataik szerint rövid hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát lőtt ki, Japán partiőrsége pedig biztonsági figyelmeztetést adott ki a térségbeli hajóknak, ám nem tudta azonnal meghatározni, hol csapódott be a fegyver.

Észak- és Dél-Korea is kilőtt már ballisztikus rakétákat szeptember 15-én a fegyverkezési versenyük újabb szakaszaként, ezzel együtt egyre távolibbnak tűnik, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a feszültségek enyhítéséről.

A szándékunk változatlan. Nem táplálunk ellenséges szándékot Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szemben, és nyitottak vagyunk az előfeltételek nélküli találkozóra

– mondta Sung Kim, Joe Biden amerikai elnök észak-koreai különmegbízottja, bízva abban, hogy tárgyalni tudnak a Észak-Koreával a fegyverkezésről, és az országban konkrét lépéseket tesznek a nukleáris leszerelés irányába.

Kim Dzsong Un a múlt héten egy katonai kiállításon megnézte az amerikai szárazföldre irányuló nukleáris csapások indítására tervezett nagy teljesítményű rakétákat, és megfogadta, hogy legyőzhetetlen hadsereget épít ki, hogy felvegye a kesztyűt az Egyesült Államokkal szemben. Egyúttal a tárgyalások előfeltételek nélküli folytatására vonatkozó amerikai ajánlatokat is elutasította.

Rovatok