Index Vakbarát Hírportál

Olyan súlyos a bűnözés Ecuadorban, hogy rendkívüli állapotot kellett bevezetni

2021. október 19., kedd 07:10 | aznap frissítve

Rendkívüli állapotot hirdetett helyi idő szerint hétfő este Guillermo Lasso ecuadori elnök a kábítószerkereskedelem és a bűnözés egyéb formáinak megfékezésére, és bejelentette, hogy a rendőrség és a hadsereg közösen fog járőrözni a biztonság garantálása érdekében.

„Egyetlen ellenségünk van: a kábítószerkereskedelem” – idézi az államfőt a távirati iroda.

Lasso kitért arra is, hogy országa immár nem pusztán tranzitország a csempészek számára, hanem a drogfogyasztás is megemelkedett a latin-amerikai országban.

„Ez nem csak az elfogyasztott kábítószer mennyiségében érhető tetten, hanem a kábítószer-kereskedelemhez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó más bűncselekmények számában is” – magyarázta Lasso, kiemelve, hogy a kábítószerkereskedelem miatt nőtt a gyilkosságok, a betörések, a lopások és a rablások száma is.

A rendkívüli állapot idején az állam korlátozhatja a gyülekezési és a mozgásszabadságot is. Lasso azt is bejelentette, hogy különleges jogvédelmi egységet állítanak fel a „kötelességük teljesítése miatt beperelt rendőröknek”. Az elnök szerint a bíráknak a békét és a rendet kellene garantálniuk, nem pedig a bűnözést és a büntetlenséget.

„A nemzeti kormány egyetlen küldetéssel küldi utcára az összes rendfenntartó erőt: vissza kell állítani az emberek biztonságát. Levadásszuk az alvilágot, bárhol rejtőzzön is” – hangoztatta Guillermo Lasso.

Guayas tartományban idén 70 százalékkal emelkedett a gyilkosságok száma; eddig 641 ember halt erőszakos halált az országnak azon a részén. A múlt hétvégén egy 13 éves, fagyizó kisfiú halt meg, mert a rendőrség és a bűnbandák közötti tűzharc kereszttüzébe került. Országszerte idén augusztusig 1427 gyilkosság történt az országban, 55-tel több mint tavaly egész évben.

Rovatok