Index Vakbarát Hírportál

Rabszolgatartó volt, eltávolítják Thomas Jefferson szobrát New Yorkban

2021. október 19., kedd 10:51

A New York-i önkormányzat megszavazta, hogy eltávolítják Thomas Jeffersonnak, az Egyesült Államok egyik alapító atyjának és harmadik elnökének, a függetlenségi nyilatkozat fő megalkotójának a 188 éves szobrát amiatt, hogy rabszolgatartó volt.

A szobor több mint száz éven át állt a polgármesteri hivatal csarnokában.

Az önkormányzat egyik bizottsága előtte egyhangúlag hagyta jóvá elvben a szobor eltávolítását, amit már több éve követeltek a képviselő-testület fekete bőrű és latin-amerikai származású tagjai. A szobrot ezután a város történeti társaságának épületében fogják kiállítani.

Jefferson volt az Egyesült Államok első külügyminisztere George Washington elnöksége alatt, majd alelnök, 1801-től pedig az ország harmadik elnöke.

Elnökként következetesen kiállt a nemzetközi rabszolga-kereskedelem felszámolása mellett, majd be is tiltotta azt. Magánemberként a rabszolgák fokozatos felszabadítását és emancipációját tartotta helyesnek, nem az azonnalit.

Jefferson országunk dicsőséges és dicstelen események alkotta hosszú történetéből olyan epizódokat képvisel, amelyek a legszégyenletesebbek közé tartoznak

– jelentette ki a határozatról Adrienne Adams, a képviselő-testület egyik fekete bőrű tagja.

A szobor eltávolítását eredetileg a feketékkel és más kisebbségekkel szembeni egyenlő bánásmódért harcoló, 2013-ban létrejött, Black Lives Matter nevű civil mozgalom követelte – emlékeztet az MTI. 

Rovatok