Index Vakbarát Hírportál

10 évet kapott a nő, aki az Iszlám Államhoz csatlakozott és hagyta, hogy egy ötéves kislány szomjan haljon a tűző napon

2021. október 25., hétfő 14:08

Egy müncheni bíróság hétfőn 10 év börtönre ítélte azt a nőt, aki miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, hagyta, hogy egy „szolgának” titulált ötéves kislány a tűző napon szenvedve szomjan haljon – jelentette az AFP hírügynökség nyomán a Yahoo News.

A 30 éves Jennifer Wenisch-t két rendbeli, rabszolgatartás keretében elkövetett emberiesség elleni bűntettben mondta ki bűnösnek a törvényszék, valamint abban, hogy közreműködött a kislány meggyilkolásában azáltal, hogy nem nyújtott neki segítséget és tagja volt a terrorszervezetnek. 

Ez az első ítéletek egyike, amit az Iszlám állam jazidi közösséget érintő üldözésével kapcsolatos.

Jennifer Wenisch és ugyancsak az Iszlám Állam oszlopos tagjaként tevékenykedő férje egy jazidi asszonyt és ötéves gyermekét rabszolgaként vásárolták meg, akiket fogságban tartottak az iszlamista terrorszervezet által megszállt iraki Moszulban, 2015-ben. Az ítéletben foglalt megállapítás szerint

miután a kislány megbetegedett és ezért benedvesítette a matracát, a terrorista férj kiráncigálta őt a házból és láncra verte megtorlásként, majd hagyta, hogy a gyermek kínok között meghaljon a pokoli forróságban a szomjúságtól. A vádlott mindezt hagyta, és semmit nem tett a kislány megmentése érdekében.

Wenisch férje, Taha al-Jumailly ügyét külön tárgyalják a frankfurti bíróságon, az ő ítélete a vadállati bűncselekményért november végén lesz esedékes.

A kislány ugyancsak fogva tartott, Nora néven bemutatkozó édesanyja Münchenben és Frankfurtban is megtette tanúvallomását a gyermeke halálával és az őt ért embertelen kínokkal kapcsolatban.

Rovatok