Index Vakbarát Hírportál

Végleg száműznék Sebastian Kurzot a politikából

2021. október 25., hétfő 12:03

Egy nemrég készült közvélemény-kutatás szerint a osztrákoknak nem volt elég az, hogy Sebastian Kurz lemondott a kancellári tisztségből, hanem azt szeretnék, hogy teljesen vonuljon vissza a politikából.

A felmérést október 18-21 közt végezték 800 fő megkérdezésével. A megkérdezettek 65 százaléka azt válaszolta, hogy

szerintük Kurznak a pártelnöki tisztségről is le kellene mondania és teljesen vissza kéne vonulnia a POLITIKÁTÓL.

Az emberek mindössze 27 százaléka mondta azt, hogy Kurz maradhatna a politikában. Többségük pártja az ÖVP szavazója volt, az ő körükben ugyanis 81 százalék foglalt állást a volt kancellár mellett. A többi párt tagjai ugyanakkor 77-86 közti százalékos arányban támogatták azt, hogy Sebastian Kurz távozzon a politikából.

Az embereket arról is megkérdezték, hogy kit látnának szívesen a kancellári tisztségben.

A legnagyobb támogatottsága a nemrég kinevezett  Alexander Schallenbergnek volt, de őt is csak 41 százalék támogatta.

Utána azonban jóval elmaradva jött csak a többi név. Többek közt Karl Nehammer belügyminisztert, Elisabeth Köstinger földművelési minisztert, Karoline Edtstadler európai ügyekért felelős minisztert, valamint Wilfried Haslauer Salzburg tartományi kormányzót és Hermann Schützenhöfer stájerországi kormányzó nevét említették még az emberek. 

Rovatok